Szekeres Viktor

Már kisbabákkal is lehet itthon moziba menni

A Kino mozi megpróbálkozik a külföldön már sikerrel működő babás filmvetítésekkel, melyekre akár egy év alatti gyermekkel is érkezhetnek a mozizni szerető szülők.

A budapesti Kino moziban ezentúl lehetőség nyílik arra, hogy kisbabás családok is megnézzék az őket érdeklő mozifilmeket. Ezen babás vetítések közben gyermekük nyugodtan táplálkozhat, gőgicsélhet a teremben, anélkül, hogy ez bárki mást rosszul érintene a nézőtéren. A körülmények is bababarátok lesznek, mind a hangerő, mind a félhomály a gyerekek nyugalmát segíti elő, de persze elérhető lesz a helyszínen babakocsi megőrző és pelenkázóasztal, valamint bébiétel-melegítésre is lesz lehetőség.

A heti rendszerességű vetítésekhez olyan alkotásokat választ a Kino, amelyekben nincsenek túlságosan zavaró, ijesztő hangeffektek, illetve a szokásosnál halkabb hangerő ellenére sem csökkenti az élvezhetőséget a feliratoknak köszönhetően. A babás vetítések természetesen nem gyerekfilmekre vonatkoznak, hiszen a kínálat jó része 12, illetve 16 éven felülieknek szól, tehát teljes mértékben a felnőtt közönségnek szánt filmeket láthatnak az érdeklődőd.

A vetítéseket csak 1 év alatti gyermekkel lehet látogatni, és egy gyermekkel maximum két felnőtt érkezhet. A babás vetítés minden csütörtökön 11 órakor kezdődik, s erre csak a felnőtteknek kell jegyet váltani, amely 800 forintba kerül. A konkrét filmekről a mindenkori moziműsorból lehet tájékozódni. Az első alkalommal, szeptember 20-án az Audrey Tautou főszereplésével készült Mosás, vágás, ámítás című vígjáték kerül sorra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tomboy013 #15
    Tehát azt akarod mondani hogy Budapesten nincs olyan hely ahol a gyereket ott lehetne hagyni és vigyáznak rá? Egyébként szoktam moziba járni azért ne ismerjél már ennyire Amúgy mindenki úgy cseszi el a gyerekét ahogy akarja, szerencsére az én szüleim nem voltak ilyen felelőtlenek ezért épp ésszel fel tudom fogni mennyire nevetséges ez az ötlet. Látom nálatok nem így volt Viszont az kicsit zavar hogy a felnőtteknél is az agymosás megy és már a kisgyerekeknél el akarják kezdeni. Ha te ezt nem látod nálad már sikerrel jártak és tök feleslegesen magyarázom neked úgy sem jut el oda ahova kellene... Nah írjál megint valami értelmetlenséget már úgy sem jövök vissza úgyhogy pápá
  • dresden1 #14
    Vannak olyan szerencsések, akinek vannak családtagjai abban a városban, ahol laknak. Mások az égvilágon semmi segítséget nem kapnak a gyereknevelésbe. (Az nyilvánvaló, hogy akinek van lehetősége és mozizni akar, az oda adhatja a gyerekét másnak. Az is nyilvánvaló, hogy a többség ilyet nem tud megtenni.)

    Komolyan az fáj neked, hogy egy mozi, ahol életedben nem jártál egy héten egyszer lehetőséget ad a kisgyerekes szülőknek, hogy ott filmet nézzenek?
  • tomboy013 #13
    Ez pontosan így van.
  • tomboy013 #12
    Inkább ne is szólnál hozzá... Tehát a lényeg hogy te rögtön idegennek adnád a gyerekedet ha valami lenne, család rögtön kizárva. Költözz Amerikába, ott a helyed
  • GaborT28 #11
    Semmi bajom a gyerekekkl; DE engem már a suttogások és a chipses zacsók 5.1es zörgése is irritál a moziban. Azt pedig senki sem fogja tudni megszabni egy csecsemőnek, hogy mikor bőgjön, kakkantson, stb... (ahogy a "kérjük, némítsák le mobilkészülékeiket" nem vált be a felnőtteknél, úgy ez sem fog)
  • cateran #10
    Ja, ha kelloen elfaradtak. Csak hat a babaknak nem olyan az alvasciklusa, mint a felnottebb egyedeknek.
  • cateran #9
    A gyermekvallalas bizonyos lemondasokkal jar. Bulizni is elviszik majd? Ilyen alapon....Induljunk ki abbol a roppant valoszinutlen eshetosegbol, hogy sem nagyszulok, sem jobaratok, sem ismeros szomszedok vagy ugy egyaltalan senki, akire ra lehetne bizni par orara nincsenek a szulok kornyezeteben (mondjuk mert barlanglakok) Valamint mozijegyre ugyan telik, de mar 1 bebicsoszre par orara nem. Suket duma:P Akinek ennyire fontos 1 film megtekintese moziban (vallalva a kenyelmetlensegeket, babakocsi, kakispelus, bombolo gyerek) az az en szememben lejjebb helyezkedik el, mint 1 magyar politikus.
  • dresden1 #8
    "Ne mondja már nekem senki hogy 2 órára nem tudja rábízni valakire a gyerekét"

    Ja. Adjuk oda az 1 éves gyereket a szomszédnak. Vagy más idegennek. Tapsoljuk meg.

    A komment többi részéhez is gratuláció, valaki nagyon kimosta az agyad.
  • tomboy013 #7
    Úr Isten! Ekkora hülye ötletet... 1 év alatti gyerekkel mozifilmet nézni? Ekkora értelmetlen marhaságot is ritkán olvasni... Ne mondja már nekem senki hogy 2 órára nem tudja rábízni valakire a gyerekét, ha már életbevágó a mozifilmnézés egy kisgyerek mellett. Ha egy teremben elkezd bömbölni egy gyerek meg visítozni már attól a falnak megy a legtöbb ember, nemhogy 2 órán keresztül ezt hallgassa mikor filmet akar nézni. Arról meg ne is beszéljünk ha annyira eszesek a szülők hogy egy 16 éven felülieknek szóló filmre bemennek a kisbabájukkal ki tudja milyen trauma éri a gyereket. Aki értelmes szülő az nem teszi ki ilyesminek a kisgyerekét. Én is néztem régen olyan filmeket amik nem nekem valók voltak de nem 1 éves voltam hanem 10. Amikor még nincs kialakulva a gyerek személyisége semennyire, nem teljesen veszélytelen dolog ilyeneknek kitenni. Nézzétek meg pl aki születése óta rossz családi körülmények közt nevelkedik milyen ember válik abból. Az ilyen korú emberek nem tudják még mi valóság és mi nem, elég neki néhány olyan képkocka ami beég a fejébe és kész is lehet a baj. A korhatárok sem véletlenül vannak kitalálva. Ez tipikusan olyan agy mosott embereknek van kitalálva mint az Amcsik.
  • dresden1 #6
    "mind a hangerő, mind a félhomály a gyerekek nyugalmát segíti elő," Nem mintha a gyerekek nem tudnának a legnagyobb lármában, mondjuk a másik szobában zajló fúrás-faragás zaja mellett is aludni.