Szekeres Viktor

Jobb minőségű plakát az új Robotzsarunak és újabb kép

Elkezdődött a Robotzsaru feldolgozásának forgatása, s ahogy az várható volt ezzel párhuzamosan a filmes sajtó elkezdte a különböző fotókat megjelentetni. Ezúttal ráadásul egy hivatalos plakátképünk is van.

Mint arról már beszámoltunk, a napokban elkezdődött a Robotzsaru feldolgozásának forgatása Jose Padilha rendező vezényletével. Az első napok lesifotóit még egy autót ábrázoló fényképpel tudjuk kiegészíteni, no meg egy plakáttal, mely annyira nem új, hiszen a júniusban, Las Vegasban megrendezésre került Licencing Expón is ki volt már függesztve, azonban ezúttal sokkal jobb minőségben vehetjük szemügyre a képet.


Az új Robotzsarut Joel Kinnaman fogja alakítani a 2013. augusztus kilencedikén bemutatásra kerülő filmben, fő ellenlábasa pedig nem Hugh Laurie lesz, mint ahogy az sokáig feltételezhető volt, hanem Michael Keaton. A film eredetijét még 1987-ben mutatták be, a holland Paul Verhoeven rendezte 13 millió dollárból, s csak Amerikában 53 millió dollár bevételig jutott el. Az 1990-es folytatás is elég jól teljesített, 45 millió dollárt termelt Amerikában, azonban a 22 milliós költségvetéssel bíró harmadik rész akkorát bukott (10 millió dollár bevétel), hogy akkor sem folytathatták volna a filmek sorát, ha lett volna készítői szándék.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • adampierson #9
    Arról nem is beszélve, hogy plakát is elég erősen FEKETÉT sejtet. :)
  • adampierson #8
    Én nagyon bízom benne, hogy igazad van, de nem kellene esetleg zöldnek(vagy kéknek) lenni a cuccnak, ha számítógépes animációval akarják majd feldobni? A színről: A sisakon az a piros csík, úgy fest, mintha már ez lenne kész jelmez. És hülyén nézne ki egy ilyen fekete sisak, egy fémes páncél mellé. Szóval esélyes, hogy ez a végleges színe. Persze többet úgyis csak hivatalos képekből tudunk majd meg. :)
  • Garou #7
    Amiota lattam mit muveltek az ed209-es design tervevel elegge szkeptikus vagyok. De lehet itt kevlar a pancel vegulis, nem ezen fog mulni.
  • Relixo #6
    A kiábrándító inkább az,hogy te is csak a fotókat nézegetted. Ahelyett,hogy kultúrálódtál volna egy kicsit és olvastál is volna a szép színes fotók mellett.
    De segítek akkor megvilágosulni,ha már eddig nem sikerült.
    Az általad említett Nolan féle batman kevlárra hasonlító fotók FÉLKÉSZ ruhát ábrázolják, ugyanis később számítógépes technikával fogják kiegészíteni azt,és még a fekete szín sem végleges.
    Könyörgöm tanuljunk már meg utána nézni dolgoknak a mai internet és google páros világban,mielőtt marhaságokat kezd el mindenki beszélni.
  • nessboth #5
    Egyébként a robocop páncélzata egy az egyben olyan lesz, mint a Nolan féle batman kevlár páncélzata. Neten láttam pár paparazzi fotót. Kiábrándító...
  • Wittgen #4
    Azért nem semmi, hogy milyen kevés pénzből milyen minőségi filmet eszkábált Verhoeven.
  • pokolfiu #3
    a régi bádog volt... ez meg kevlár és carbon, ahoyg nézem... haladunk a korral.
  • Jawarider #2
    Fantasztikus képek...
  • adampierson #1
    A réginél legalább megoldották, hogy ne tűnjön műanyagnak. :)