Szekeres Viktor

Nagyszabású tervekkel próbálkozik a TV2

Nem az októberben induló, több százmillió forintba kerülő új valóságshow lesz a TV2 legnagyobb dobása, hiszen a csatorna még egy saját sorozatot is tervez készíteni.

TV2?
  • Igen.
  • Nem.
Az RTL Klub sajtótájékoztatója után pár héttel a TV2 is megtartotta idénynyitóját. Az időpont furcsa volt, hiszen már jó pár "őszi" produkciónak sor került a premierjére, azonban a kései kezdésért cserébe a csatorna nem csak az őszi újdonságokra és visszatérőkre hívta fel a sajtó figyelmét, hanem 2013-as terveiről is beszámolt. Persze a tervezett műsoroknál is nagyobb volumenű bejelentés volt, hogy november másodikán elindul a TV2 Csoport új kábelcsatornája, a SuperTV2.


A legújabb kábelcsatorna számos sajátgyártású és külföldi prémiumműsorral fog indítani, s teszi mindezt HD minőségben. A tulajdonos a 3 éven át tartó, több milliárdos beruházás eredményeként a TV2, a SuperTV2, és a már meglévő két adó, a PRO4 és a FEM3 közös közönségarányának 20% fölé történő emelkedésére számít - jelenleg 17-18%-on állhat a három TV2-es tévé. A SuperTV2-n a TV2-es premier előtt lesz látható lesz többek között a Tények és a Jóban Rosszban című szappanopera éppen aktuális napi epizódja. A délelőtti műsorsávban a Super délelőtt című magazinműsor jelentkezik majd, melyet Liptai Claudia és Till Attila indítanak el. Jövőre ugyanitt új részekkel kerül adásba a Hal a tortán című gasztro reality Sági Szilárddal és A Nagy Duett című műsor is folytatódik a második szezonjával.

Persze változások lesznek a többi csatornán is. A TV2-n például szeptember 17-től elindul az egyórás Tények Délután, de a délutáni sávban fog jelentkezni Családi Titkok címmel egy doku-álreality, mely az RTL Klubos A gyanú árnyékában hasonmása lesz, de ez is licenc alapján készül. Az idei sajátgyártású portfolió egyik legfontosabb eleme, a világ egyik legnépszerűbb énekes tehetségkutató valóságshow-ja, a Voice - Magyarország hangja október közepén debütál a tervek szerint.


Jövőre pedig egy új, sajátgyártású sorozat is indul a TV2-n, Bűnök és Szerelmek címmel, mely a Jóban Rosszban producere, Nagy Tamás "Grande" irányításával készül. A Bűnök és szerelmek a TV2 legnagyobb szabású vállalkozásának számít, legalábbis a Jóban Rosszban óta. A vásárolt produkciók terén is fog kínálni újdonságokat a csatorna, hiszen többek között bemutatásra kerül a Common Law című akciókomédia-sorozat. Ami nem változik: a dupla Jóban Rosszban, illetve a Született feleségek, Doktor House, NCIS, NCIS LA-kvartett - legalábbis idén még láthatjuk e sorozatokat, mint ahogy a képernyőre visszatérő Grimmet is.

A TV2 piacvezető reggeli műsora, a Mokka új rovattal bővül: szeptember 17-től hétfőnként reggel 9-től lesz látható a Reklámtorta - a szakma krémjével című rovat, mely a reklám és marketing világának aktualitásait mutatja be. Az első adás meghívott vendégei között lesz Gosztonyi Csaba, a Carbon Group ügyvezető igazgatója, Szabó Béla, a Vodafone márkaigazgatója, illetve a TV2-es sajtótájékoztató kapcsán Simon Zsolt és Kiss Péter.

A TV2 Csoport 2010-ben indított, főleg női célközönségnek szóló kábelcsatornáján, a FEM3-on nappali tematikus blokkok indulnak három téma köré csoportosítva: szépségápolás, gasztronómia és család. Ezekben a blokkokban olyan amerikai reality-k lesznek láthatók, mint a The Cupcake Girls, az Ace of Cakes, a Five Ingredient Fix és a Monster-in-Laws. A csatornán képernyőre kerül egy új koncepciójú talkshow is Erdélyi Mónika és Joshi Bharat vezetésével.


Az elsősorban férfiakat megcélzó PRO4-en, az A&E kábelcsatornával, valamint a világ egyik legnagyobb tartalomgyártó cégével, az Endemollal kötött megállapodásnak köszönhetően számos amerikai sikersorozatot és reality tartalmat láthatnak a nézők, mint amilyen például a Duck Dynasty, a Dog, the Bounty Hunter vagy a Fear Factor. Ezek mellett új, sajátgyártású műsor is indul Vujity Tvrtkóval.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #10
    Reklám lenne a TV/Sorozat rovatban is.
  • Laza #9
    3-3,5 millióan dolgoznak (elvileg) ... a nézettségi adatok alapján ha az egyik csatorna műsorát már 1 millió feletti néző leste, akkor sikersztoriról beszélünk. Na, vajon mennyinek lehet ebből HD-re alkalmas TV-je? Mennyi tudja fogni is? :)

    Pl ott az LG TV-m, tud földfelszínit, de nem tud C-s (kábeleset). Kábeles van bekötve (pedig a kábelen jön az analóg mellett kb 70 digitális is). Ennyi :)
  • Laza #8
    Reklámról még nem hallottál? Mert egyébként nem hiszem, hogy olvasói igényeket akarnak ezzel kielégíteni :D
  • Zombee #7
    Csak azt nem értem, az ilyen hírek miért nem a tévé rovatba mennek. Filmet úgysem adnak ezek a kanálisok, tehát még mondvacsinálva sincs létjogosultsága a Film/DVD rovatban.
  • dresden1 #6
    Örülhetsz, ha 1 százaléknak vannak HD-igényei. ELeve az átlagember azt sem tudja, hogy mi az, az ebben a témában otthon levő netesek közül pedig meg lehet nézni, hogy hányan töltenek le valamit normál és hányan HD-verzióban. Arról nem is beszélve, hogy filmeknél a többség minőség terén simán beéri kamerás verzióval.
  • Zombee #5
    Ez szerintem is igen erős túlzás, hogy a lakosság felének nincs megfelelő TV-je, mivel ezek szerint a felének van. Azt meg kötve hiszem. Tény, terjed, hála az "ingyen" hitelnek, meg a magyar amúgy is szeret hitelre vásárolni, és HD felbontású TV-t lehet venni 100k alatt is, vannak kisméretű LCD-k is, nem halt ki az 55 centis TV, csak ellaposodott. De akkor is messze vagyunk még a felétől is.
    Az ilyen műsoroknak mindenesetre kár a fejlesztés, ez már megint úgy fos, ahogy van.
  • netperformer #4
    Fele? A felének TV-je sincsen, a másik felének a rávaló része meg leszarja a többit, neki kell HD, mert különben minek van a kétszáz centis TV a wc-ben?!! Na kb ezek fogják nézni ezt meg a zzzzertéelt és szavaznak a beépített színész jancsikára, aki már ukrajnában is elénekelte ugyanazt a dalt kétszázszor :D
  • toarpad #3
    Amúgy MO-n miért erőltetik ezt a HD-t ? Én szerintem a lakosság több mint felének nincs megfelelő TV-je ehhez, de mindent már HD-ba akarnak nyomni..
  • FoodLFG #2
    húúde izgalmas!
    akkor ez most üti az eztv-t ?
  • syn7h37ic #1
    Nesze semmi. Egy újabb rókabőr, a zombiknak.