Szekeres Viktor

Premierdátumot kapott az Így neveld a sárkányodat 3

Annyira bízik a DreamWorks, illetve a Fox stúdió az Így neveld a sárkányodat-szériában, hogy még a második rész bemutatása előtt kitűzték a harmadik epizód premierjének dátumát.

Nem túl gyakori megoldáshoz nyúlt a DreamWorks animációs brigádja, amikor bejelentették az Így neveld a sárkányodat-sorozat (How to Train Your Dragon) harmadik részének premierdátumát, ami 2016. június 18-án lesz. Természetesen a bejelentés azért meglepő, mert a második rész sem került még bemutatásra, sőt egy ideig nem is fog, hiszen a hivatalos amerikai premierje 2014. június 20-ra van kiírva, ami azt is jelenti, hogy egymás után, illetve valamilyen szinten egymással párhuzamosan dolgoznak a szakemberek a két filmen.

Az első Így neveld a sárkányodat-epizódot még 2010. tavaszán mutatta be a DreamWorks, s az világszerte majdnem félmilliárd dollárt termelt. A nézők persze a hosszú várakozás közepette sem kell, hogy a sorozat karakterei és sárkányai nélkül maradjanak, hiszen a Cartoon Network nemrég mutatta a film tévésorozat verzióját, a Dragons: Riders of Berk című animációs szériát, mely nemsokára a hazai képernyőkön is látható lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!