Szekeres Viktor

Az amerikai scifi csatorna inkább sorozat vesz, mint gyárt

Az amerikai scificsatorna tavaly egy új, saját gyártású sorozatot mutatott be, az Alphast. Idén nem várható tőlük saját premeir, de jövőre is csak egy. Inkább máshonnan vesznek sorozatot.

Az amerikai scifi-csatornának számító Syfy a napokban két új sorozat megvételét jelentette be. Egyrészt bezsákolták a Kanadában átlagosan 500 ezer nézőt vonzó Continuum című krimisorozatot, másrészt pedig megvették a Sinbadot Angliából, melyet hétről-hétre 1,1 millióan kísérnek figyelemmel hazájában. Maga a sorozat arról szól, amit a címe is sugall, Szindbád legendájának egy új olvasatát ismerteti meg a nézőkkel, fantasy elemekkel átszőve.

Mindez azt is jelenti, hogy idén a Syfy új tévésorozat nélkül marad, következő saját gyártású premierje 2013. áprilisában várható, ez lesz a Defiance. Ha minden jól alakul, akkor a scifi-rajongók talán a Rewind című időutazós szériát is láthatják, de ez még nem került berendelésre, s a Continuum mellett lehet, hogy nem is fog. Mindez azt jelenti, hogy az idén véget ért Eureka és Sanctuary - Génrejtek után már csak a négy saját szériája maradt a Syfy-nak: a 13-as raktár, az Alphas, a Being Human - Emberbőrben és a Haven. ezek mellett 15 valóságshow-t, 1 vetélkedőt és 1 pankrációs műsort adnak, no meg megannyi klasszikus scifi-filmet és sorozatot ismételnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gombabácsi #3
    létezik scifi sorozat az alfa holdbázison kívül?
  • cateran #2
    Atyaisten, hol is kezdjem?"Szindbád legendájának egy új olvasatát ismerteti meg a nézőkkel, fantasy elemekkel átszőve." Mivel alapbol fantasy tortenet(ek), nagyon nem lehetett nehez beleszoni a fantasy elemeket, A Szindbad cimu MAGYAR filmnek nem sok koze van az egeszhez.bovebben
    A lenyeg: "A Szindbád 1971-ben bemutatott színes, magyar filmdráma. Huszárik Zoltán első játékfilmje Krúdy Gyula Szindbád-történeteinek felhasználásával készült."
    "Krúdy Gyula (1878–1933) gyermekkorának kedvenc olvasmányából, Az Ezeregyéjszaka meséiből kölcsönözte Szindbád nevét. Az arab mesehős hét utazást tett meg, Krúdy Szindbádjának – aki tulajdonképpen az író alteregója – utazásai öt könyvben jelentek meg. 1911-ben adták ki az elsőt Szindbád ifjúsága és utazásai címmel. A következő évben jelent meg a Francia kastély. 1915-ben vehették kezükbe az olvasók a Szindbád: Feltámadás című kötetet. Az 1920-as években írt Szindbád-novellákat a Szindbád megtérése című kiadvány tartalmazza. Az utolsó Szindbád-regény címe: Purgatórium."
    Amirol a sorozat szol: "Sinbad the Sailor (also spelled Sindbad; Arabic: السندباد البحري as-Sindibād al-Baḥri; Persian: سندباد Sandbād) is a fictional sailor and the hero of a story-cycle of Middle Eastern origin who hails from Basrah, living during the Abbasid Caliphate. During his voyages throughout the seas east of Africa and south of Asia, he has fantastic adventures going to magical places, meeting monsters, and encountering supernatural phenomena."
  • Wittgen #1
    "15 valóságshow-t" .... ehhhh...minőségromlás nagyüzemben..