SG.hu·

Jim Carrey a Kick-Ass 2-ben

Jim Carrey is benne lesz a Ha/ver második részében, de a jövő nyári premier előtt álló film szereposztása még nem végleges, hiszen egy rosszfiú szerepét még mindig nem osztották ki.

Még a múlt hónapban jelentek meg arról az első hírek, hogy Jim Carrey szerepet kaphat a Ha/ver, azaz a Kick-Ass második részében, s pár napja mindez hivatalossá is várt, ő alakíthatja a jövő nyáron bemutatásra kerülő képregény-adaptációban Stars ezredest. A film forgatása holnap fog elkezdődni, s Carrey mellett természetesen az első rész főbb szereplői is vissza fognak térni, azaz ismét láthatjuk Christopher Mintz-Plasse-t, valamint Chloe Moretzet és Aaron Johnsont. Új arcként John Leguizamo, Donald Faison, Robert Emms, Yancy Butler és Morris Chestnut fog feltűnni az Amerikában június 28-án mozikba kerülő filmben.

A rendezői feladatokat Matthew Vaughn ezúttal nem tudta vállalni, hiszen ő az X-Men: Az elsők folytatásán dolgozik, így a Sose hátrál meg! című filmet jegyző Jeff Wadlow vette át a helyét. A tervek és a Vaughn által írt forgatókönyv szerint a film története a Hit Girl első füzetének feldolgozásával fog kezdődni (nagyjából fél óra jut a minisorozatra) és egészen a második képregény-folyam hetedik részéig fog tartani.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Axlkenobi2012. 09. 11.. 19:45||#10
Carrey figurája jófiú lesz, ha minden igaz.
© Zombee2012. 09. 10.. 14:58||#9
Passzolna ide egy olyan karakter, jobban, mint a Batman filmekbe.
© Wittgen2012. 09. 10.. 09:41||#8
Kick-Ass nagy kedvenc, láttam vagy 5x. Oltári jó cucc, zene, szereplõk, minden egyben volt nekem.

Alig várom 😄D
© Zombee2012. 09. 09.. 12:32||#7
A cikkben én nem látok egy Nicholas Cage-et sem.
© dresden12012. 09. 07.. 17:40||#6
Mert csinált egy gyerekfilmet? Hány éves vagy, hogy megnézted?
-1
© xido2012. 09. 07.. 17:16||#5
lehet kap egy Riddler-hez hasonlóan jó gonosz karaktert😊
© H3nG2012. 09. 07.. 16:46||#4
kezdek tartani a jim carrey-s filmektõl azóta a pingvines rettenet óta...
© Alfonzso2012. 09. 07.. 00:50||#3
maybe, just maybe ... flashback ? 😄 ( bár kíváncsi vagyok ha mégis feltámasztják azt hogyan teszik xD )
© Narxis2012. 09. 06.. 23:56||#2
Biztos feltámad.
© xido2012. 09. 06.. 17:27||#1
ööö..Nade Nicholas Cage hogyan és miért?