Szekeres Viktor

Újabb hírek az Avatar 4-ről

Most már biztos, hogy ha lesz is Avatar 4, akkor az csak jó pár év múlva készülhet el és kerülhet bemutatásra, hiszen James Cameron és csapata egyszerre csak két epizódot fog forgatni a scifihez.

Az elmúlt időszakban több, az Avatar-sorozattal kapcsolatos nyilatkozatot is lehetett olvasni, s néhány egymásnak ellentmondó információ is napvilágot látott. Többek között James Cameron és Sigourney Weaver interjúira gondolunk, s arra, hogy előfordulhat, hogy egyes kijelentéseket az azokat interpretáló újságírók kiragadtak szövegkörnyezetükből. Természetesen a nagy hír ezen nyilatkozatok kapcsán az Avatar negyedik része volt, melyet többször említettek - ezzel kapcsolatosan a Courier Post próbálta valamennyire tisztázni a viszonyokat.

A lap Jon Landaut, az Avatar egyik producerét szólaltatta meg, aki elmondta, hogy Cameronék jelenleg az Avatar második és harmadik részén dolgoznak, ezeket egyszerre fogják leforgatni, azonban arról nincs szó, hogy ezek mellett egy harmadik film is készülne. Persze mindez nem jelenti azt, hogy nem lesz Avatar 4, azonban annak megvalósulására még várni kell. A Twentieth Century Fox jelen tervei szerint az Avatar 2-t 2014. decemberében, míg az Avatar 3-at 2015. decemberében mutatná be. De persze minden James Camerontól függ, így a dátumokat is csak hozzávetőlegesnek lehet tekinteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • IMYke2.0.0.0 #8
    Neked meg muszáj vau-vau?
  • donceleger #7
    Szerintem meg annyi nem volt jó, hogy kelljen neki 2. és 3. rész is, a 4. meg pláne nem!
    3D-ben néztem meg a moziban haveri társasággal! Szinte nulla volt a 3D élmény. Oké, hogy felkonvertált volt, na de azért minimális mélységet elvártam volna!
    De nem hiszem, hogy ezért nem tetszett, mert utána megnéztem normál változatban is. Egynek elment, de többet nem kérek belőle!
  • dresden1 #6
    A Google a barátod.
  • sanyicks #5
    miért 2 és 3 is volt?
  • god25 #4
    de előbb bluray, 3D, díszdoboz, extrakimaradt-epizódos-díszdobozos, majd a 3. rész és így tovább
  • viasz #3
    Hát ez vicc :D
    Oké, szép volt jó volt, sikeres volt az Avatar. Nem vitatom. Ezért készül a következő két rész. Majd jönnek is legkorábban 2-3 év múlva.
    Aztán ennek a hírnek akkora sikere lett, hogy jön a 4. rész? :DDDD Mondjuk 5-6 év múlva? :D
    Bazi jót nevettem :D
  • Regggie #2
    Akkor minek olvasod, okoska?
  • IMYke2.0.0.0 #1
    Úgy hiányzott egy Avatar-os hír, mint egy falat kenyér... [not]