SG.hu·

Legalább 100 részes lesz Charlie Sheen új sorozata

Idén még csak 10 részt láthattunk Charlie Sheen új komédiájából, de jövőre már 45 kerülhet képernyőre, sőt, 45 még 2014-re is fog maradni, hacsak nem történik valami katasztrófa.

Nem kapott túl jó kritikákat Charlie Sheen új sorozata, az Adam Sandler-féle Ki nevel a végén? című film alapján készített Anger Management, a nézők sem voltak igazán oda érte, hiszen a kezdeti 5,5 millió nézettség a fináléra a harmadára csökkent (az 1,8 millió néző azt jelentette, hogy a Két pasi meg egy kicsi nézőinek a tizede tartott ki a színész mellett), azonban az FX csatorna meglátta a profitot a komédiában és az előzetes terveknek megfelelően megrendelt belőle újabb 90 epizódot.

Ezeket az új részeket már írják egy ideje az írók, ami nem is árt, hiszen a berendelés ténye azt jelenti, hogy egy év alatt 45 részt kell leszállítaniuk, s a stábnak ugyanennyit kell felvennie. Az erőltetett menetről nem tudni, hogy milyen kihatással lesz a minőségre, az viszont biztosra vehető, hogy Sheennek nem nagyon lesz ideje arra, hogy különféle galibákba keveredjen.

Az Anger Management folytatására 2013. első hónapjaiban fog sor kerülni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© AZTA2012. 09. 03.. 08:22||#3
Nem rossz, de a másik jobb szerintem még nélküle is. Am ennek a sorozatnak kb semmi köze a Ki nevel a végénhez. Max az foglalkozásra lehet rámondani hogy egyezik de ennyi alapján kár ráfogni hogy köze van hozzá.
© Sir Quno Jedi2012. 09. 02.. 23:08||#2
jaja pöpec volt
+1
© cS6Szi2012. 09. 02.. 22:46||#1
Nekem nagyon bejön a sorozat. Várom a második évadot.