Szekeres Viktor

Bizarr előzetesek a tavalyi év legfélelmetesebb sorozatához

Tévés szinten annyi beteg és elvetemült ötletet még nem láthattunk, mint amennyit az American Horror Story produkált tavaly ősszel. Sajnos azt nem tudjuk meg még egy ideig, hogy itthon hogy reagálna rá a közönség.

Itthon ugyan még nem sokan ismerik az American Horror Story című sorozatot, de a tengerentúlon jókora népszerűségnek örvend, amit nagyszerűen jelez az a tény is, hogy október 17-én már a második szezon kerül belőle képernyőre. Az FX csatorna horror mókája nem csak történetében és megvalósításában különleges (a beteg ötletek a Kés/alatt készítőgárdáját dicsérik), hanem formátumában is, hiszen az első szezon afféle minisorozatként kezelhető, a mostani folyatás teljesen új történetet fog elhozni.


A körítés is teljesen más lesz, ezúttal nem egy kísértetház, hanem egy elmegyógyintézet falai között fog játszódni a történet, ráadásul nem napjainkban, hanem a 60-as években fog játszódni. De ezzel még mindig nincs vége az egyedi megoldásoknak, ugyanis a készítőknek sikerült megoldaniuk, hogy az első évad pár színésze (Jessica Lange, Zachary Quinto, Lily Rabe, Evan Peters, Sarah Paulson) főszerepet kapjon a második szezonban is, amely az American Horror Story: Asylum címre hallgat. A csavar, hogy szinte mindegyikük teljesen más karaktert alakíthat az új részekben.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • scagnetti #3
    "Sajnos azt nem tudjuk meg még egy ideig, hogy itthon hogy reagálna rá a közönség. "

    Hát az első hozzászóló jól tükrözi a választ.
  • god25 #2
    El sem tudom képzelni neked mi tetszhet? Szerintem nagyon jó kis sorozat. Teljesen egyedi ötlet, jó színészekkel és rendezéssel.
  • Zolthen #1
    Unalmas, vontatott és előre kiszámítható volt az első évad...