Szekeres Viktor

Ismét bemutatják a mozikban A bosszúállókat

Azon amerikai mozizók, akik nem látták még A bosszúállókat, most kapnak egy utolsó lehetőséget a film megtekintésére. Ráadásul az is lehet, hogy a Marvel Studios ezért még meg is jutalmazza őket.

A Marvel Studios saját Facebook oldalán jelentette be, hogy egy hét erejéig ismét látható lesz a legtöbb moziban az idei év legnagyobb sikere, A bosszúállók. A stúdió tervei szerint 1705 kópián tart vetítéseket péntektől csütörtökig - összehasonlításképp előző hétvégén a film 123 moziban volt látható és termelt 115 ezer dollár bevételt. Az apropó pedig az Amerikában szeptember első hétfőjén megrendezésre kerülő Labor Day (a Munka Napjaként fordítható), valamint természetesen az is, hogy az első szeptemberi hétvége híresen lassú szokott lenni.

Ez a lassúság valószínűleg idén is igazolódni fog, hiszen egyik eheti premiertől sem lehet nagy sikerre számítani. Az amerikai nézők az alkoholtilalom idején játszódó kosztümös Fékezhetetlent (Lawless), a valós események ihlette horrort, A démoni dobozt (The Possession), valamint a két éven aluliaknak szóló animációs sorozat filmverzióját, az Oogieloves In The BIG Balloon Adventure-t nézhitek meg új filmként a hétvégén.

A Marvel Studios felhívja a leendő nézők figyelmét, hogy mindenképp maradjanak a stáblista után is, ami felveti a kérdést, hogy vajon csak a szokásos bónusz anyagra céloznak, vagy az ismételt bemutatóra új képsorokkal is készültek?

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dynamic #1
    Sosem értettem ezt a kosztümös kifejezést. Annyira felesleges.