Szekeres Viktor

Meglepetés film tarolt a hazai mozikban

Amerikában nagy meglepetés volt a Ted óriási sikere, így itthon már számítani lehetett a hasonló fogadtatásra, de ettől még jó látni, hogy az embereket így megmozgatja egy film.

Már a premier előtti vetítések során is lehetett érezni, hogy Amerika után itthon is sikert fog aratni a Ted című romantikus komédia, de arra talán még a forgalmazó UIP-Duna Film sem gondolt, hogy ennyi embert fog érdekelni az első héten. A Filmforgalmazók Egyesületének becsült adatai szerint Seth MacFarlane rendezését csütörtöktől szerdáig 68 407-en nézték meg a hazai mozikban, s ha ehhez hozzá vesszük a filmet premier előtt megtekintő nagyjából négyezer nézőt, akkor elmondhatjuk, hogy 72 461 jegyet adtak el itthon eddig a Tedre.


Az animációs sorozatokat készítő MacFarlane filmje tehát itthon is nagy siker, Amerikában pedig már a 200 milliós bevételt is átlépte. A siker értékét még az a tény is növeli, hogy a szinkron ellenére a forgalmazó mindössze 28 moziban kezdte el játszani a Tedet, miközben a múlt héten bemutatott Az emlékmás 36-ban látható jelenleg, míg az animációs filmek némelyike vagy A sötét lovag: Felemelkedés 40 kópiával fut még mindig.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • brueni #1
    1 7 alatt 0 komment, ez igen...