Szekeres Viktor

Lecserélték két Barátok közt-szereplő arcát - képek

Két Barátok közt-karakter hétfő óta már új fizimiskával látható a képernyőn, de nemsokára újabb színészcserére fog sor kerülni Magyarország vezető szappanoperájában.

Augusztus 21-én új szezonnal folytatódott az RTL Klub egyre csökkenő népszerűségű, de még mindig első számúnak számító szappanoperája, a Barátok közt. Mint arról már korábban beszámoltunk, a sorozat készítői az új évad első felében több színészt is le fognak cserélni úgy, hogy közben karakterüket megtartják. A színészcserék első részére már sor is került Miklós és Nóra kislányát, Timit ezentúl Jelinek Éva, míg Juli kisfiát, Mátét már Puha Kristóf formálja meg.

Klikk
ide!Klikk
ide!

A két kisgyerek lecserélését a karakterek változása indokolta, a készítők olyan fiatalokat akartak a sorozatba, akik komolyabb színészi feladat elvégzésére is alkalmasak. A cseréknek azonban ezzel még nincs vége, hiszen a Petit alakító Barna Zsombor is távozik a sorozatból, köszönhetően annak, hogy sikeresen felvételizett a Színház-és Filmművészeti Egyetem bábszínészi szakára. Azonban azt még nem tudni, hogy az ő pótlására kit szerződtetnek, vagy szerződtettek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #5
    Tisztára mint az Ál/arcban :).
  • Hirvaer #4
    Testüket remélem a helyükön hagyják..
  • Hans von Luck #3
    Jézusom, Petit lecserélik...most mi lesz?
  • wraithLord #2
    Tűkön ülve várjuk a hírt, hogy vajon ki fogja Petit alakítani ezentúl. Remélem Józsit, Árpádot, Bélát és Jenőt nem cserélik le, mert akkor nem jósolok hosszú jövőt a sorozatnak.
  • FoodLFG #1
    pfej!