Szekeres Viktor

Ütős plakát Schwarzenegger új akciófilmjének

A fanatikus akciófilm-rajongók legyintenek egyet a The Expendables 2-re és az abban felvonultatott túlerőre, s a januári Schwarzenegger-filmet várják, ahol egy ember száll szembe mindenkivel. Remélhetőleg.

Arnold Schwarzenegger januárban bemutatásra kerülő új filmjének, a magyar címmel még nem rendelkező The Last Standnek nemrég láthattuk az előzetesét, azonban egy plakát is érkezett már a thrillerhez, melyet valószínűleg jól eső mosollyal fogadnak azok a filmkedvelők, akik már a 90-es években is jártak moziban és látták a színész jól és gyengén sikerült főszerepléseit.

A The Last Stand ugyanis Schwrzenegger nagy visszatérését fogja jelenteni, fura belegondolni, hogy a színészt utoljára tíz évben láthattuk eredeti alkotás főszerepében. S ma már minden bizonnyal nosztalgiával gondolunk vissza erre a filmre, Az igazság nevében című műre, mely annak idején bizony mind a kritikusoktól, mind a közönségtől kapott hideget és szerencsére meleget is. (Előtte az akciósztár a klónozós Hatodik napon című filmben és a sátános, apokalipszises Ítéletnapban vállalt főszerepet.)


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #6
    Megnéztem a trélert, azért ezen lesz még mit gyúrni.
  • NEXUS6 #5
    Hú olyan Clint Eastwood fílingem van. Mikor az Unforgivennel '92-ben új erőre kapott, akkor kezdődött igazából a karrierje.

    "A lemenő napnak is van ereje!"
  • Bhalage #4
    bumblibí!

    ps: a stuki ottvan, nagyon adja a modern western filinget
    ps: deaze valljuk be sivatagi solyom jobban all(na) svarci kezebe
  • Zombee #3
    Schwarzenegger, egy .44-es és egy Camaro, mindez egy plakáton. Ez szárazon fog s***be k**ni!
  • Jawarider #2
    Gyuri vagyok, nagy pisztolyom van, ahhoz mit szólsz ?

    Viccet félretéve, jó, hogy Swarci újra dolgozik !
  • Tyler1 #1
    Végülis időben, mert a trailer később jött ki, mint a poszter.