Szekeres Viktor

Walking Dead-mozifilmet terveznek

Lehet, hogy mozifilmmel fejeződne be a nemsokára a harmadik évadába lépő The Walking Dead-tévésorozat. Azonban ez nem jelenti azt, hogy a készítők máris le akarnák zárni a szériát.

A Bloody Disgusting információi szerint újabb tévésorozatból készülhet mozifilm. Azonban ezúttal nem egy már véget ért produkció rajongói örülhetnek, hanem a még folyó, és nem mellesleg nagyon sikeres széria fanatikusai. A The Walking Deadről van szó, melyet itthon, hazai premier híján még viszonylag kevesen ismernek, azonban Amerikát már meghódította, az ország egyik legnézettebb sorozatának számít, a kereskedelmi korcsoportban jobb nézettséget produkálva, mint a Helyszínelők, az NCIS vagy a Grace klinika.

Azonban nem kell attól tartania a rajongóknak, hogy két évad között, esetleg valamikor az évad közben el kell majd zarándokolniuk a legközelebbi multiplexbe, ugyanis a The Walking Dead-film ötlete csak afféle lezáró alkotásként merült fel, vagyis a sorozat fináléja után készülne el. Azt viszont, hogy mikor kerül sor erre a fináléra, még nem lehet tudni, vélhetően csak évek múltán. Ráadásul azt sem érdemes elfeledni, hogy a sorozat valamilyen szinten az itthon is megjelent, azonos című képregény története alapján készül, aminek nemrég jelent meg a 100. száma és sikeresebb, mint valaha. (Érdekesség, hogy a hetente általában 30 ezer példányban elkapkodott képregény századik számát 383 ezren vásárolták meg.)

A mozis platform képbe kerülése egyébként azért sem meglepetés, mert eredetileg a sorozatot filmként akarták adaptálni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bendzs #6
    Pontosan, a Walking Dead épp azért annyira sikeres, mert nem az esztelen öldöklésről szól.
  • Laza #5
    ... és ne felejtsük el, itt a zombik csak 'kellékek' egy drámában, nem fordítva ...
  • Laza #4
    Ez nem akció film, hanem dráma ... a dráma vonal, az emberi természet alakulása és az elme megpróbáltatásai magasabb szinten voltak, mint az első évadban ... és a döntő jelenet szépen fel volt építve.
  • Jawarider #3
    (bocsánat, a 2. évadra gondoltam)
  • Jawarider #2
    Igazad van. A 2. rész unalmas volt. Nem volt pl. orvosi vonal, meg ahelyett pl., hogy tettek vettek, el kezdhettek volna építeni valami védelmet a farm körül .Tudom nem kis terület de akkor is.
  • mg1992mg #1
    Jöhet! Csak ne csináljanak belőle szappanoperát, mint a sorozatból, mert szvsz a 2. évad nagyon szánalmas volt!