SG.hu·

Az első hivatalos kép a The Tomb című Stallone-Schwarzenegger filmből

Még nem tudni, hogy mikor kerül bemutatásra a legújabb Stallone-Schwarzenegger-akciófilm, a The Tomb, de a forgatás nemsokára befejeződik és akkor már csak az utómunka lesz hátra.

Nemrég a The Tomb forgatásáról láthattunk egy videóanyagot, most pedig már hivatalos képet is közöltek a filmből a sajtóban, egész pontosan a Wall Street Journalben. A képen a film két főszereplője, Sylvester Stallone és Arnold schwarzenegger látható, akikkel heteken belül a The Expendables - A feláldozhatók második részében is találkozhatunk - már ezért megérte, hogy Kalifornia állam egykori kormányzója visszatért a filmezéshez.


A The Tomb című akció-thrillert az a Mikael Hafström rendezi, aki az elmúlt években olyan filmeket tett le az asztalra, mint A rítus, az 1408, a Kisiklottak vagy a Sanghaj. A The Tomb történetének középpontjában egy börtöntervező áll, aki létre akarja hozni a világ legbiztonságosabb fegyintézetét, amelyből lehetetlen megszökni. Hogyhogy nem nemsokára a tervező börtönbe kerül, éppen a sajátmaga által tervezettbe, ahonnan meg kell szöknie, hogy bizonyítsa ártatlanságát. Stallone a főhőst fogja alakítani, míg Schwarzenegger egy rab lesz.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Stefling2012. 08. 17.. 17:27||#5
Õk még idõsen is nagyoook fõleg swarczi a last stand-ben xD
© Wittgen2012. 08. 14.. 09:34||#4
Így idõsen elég sármosak, én is szeretnék 60+ körül legalább ilyen fizimiskát. A film meg kötelezõ számomra a szereplõk miatt.
© pokolfiu2012. 08. 13.. 20:49||#3
kicsit olyan bosszú börtöne, meg szökés kombónak tûnik. nemrossz elgondolás....
© Yutani2012. 08. 13.. 20:11||#2
1-2 napja láttam a TV-ben Schwarzit a kosár döntõn, ott nem volt szakálla. 😊
© Jawarider2012. 08. 13.. 17:31||#1
qrva várós. Nem annyira akció lesz de akkor is. Gáti Oszinak lesz még melója úgy látom. Legyen is még !