Szekeres Viktor

Itt az ősz akciófilmjének előzetese

Az amerikai szárazföldet eddig nem érte túl gyakran támadás, a Vörös hajnal azonban egy ilyen szituációt fog elmesélni, amikor észak-koreai csapatok szállják meg a Föld egyik legerősebb országát.

Amerikában november 21-én mutatja be a nem túl nagy FilmDistrict stúdió a Red Dawn című akció-, illetve háborús filmet. A címből kiderülhet, hogy a Vörös hajnal című 80-as évekbeli kultklasszikus feldolgozásáról, modernizálásáról van szó, mely fiatalok egy maroknyi csapatáról szól, akik megpróbálnak ellenállni az Amerika meglepetésszerű invázióját végrehajtó idegen csapatoknak. (A különbség, hogy ezúttal nem a szovjetek támadják meg az Egyesült Államokat, hanem Észak-Korea.)


Az új Vörös hajnal főbb szerepeiben olyan színészeket láthatunk, mint Chris Hemsworth, Josh Peck, Josh Hutcherson, Jeffrey Dean Morgan, Adrianne Palicki és Isabel Lucas, a rendező pedig nem más, mint Dan Bradley, akinek ez az első filmje, azonban kaszkadőr-koordinátorként már nagyon régen dolgozik a szakmában. (Kíváncsian várjuk, hogy a partizán fiatalok csoportját a magyar szinkronban és/vagy feliratban merik-e majd Rozsomákoknak hívni, vagy a "wolverine' ismét csak 'farkas' lesz a hazai verzióban?

Ha akad olyan, aki még nem látta volna, megnézheti a Charlie Sheen és Patrick Swayze főszereplésével készült eredeti, 1984-es Vörös hajnal előzetesét.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • prophet88 #7
    még egy jó film amit elbasznak.
    kurva jó akciófilm lehet ahol a szilikonszájú modellkurvák páncéltörőznek,gondolom a katonákat az elején kinyírják
    ha ilyen lányokat akarok megnézek egy pornót!!!
  • Wittgen #6
    Jóféle akciónak tűnik, én biztosan megnézem. Az eredeti is tetszett annak idején, bár már nem nagyon emlékszem a befejezésre, meg hogy hogyan voltak képesek a ruszkik betámadni :(
  • Zombee #5
    Végignézted? Mitől volt propagandafilm? Azért, mert pár fiatal is szembeszállt a szovjetekkel? Mindenesetre félek, hogy ennek más befejezése lesz. Másfelől az addig rendben, hogy kitalált történet, és nincs köze a valósághoz, sőt, már 1984-ben sem volt, de azért akkor is röhejes, hogy épp Észak-Korea rohanja le Usákiát. Az eredeti szovjet inváziója sokkal hihetőbb volt, a koreaiak hasonló akciójához már az eredetinél is sokkal több képzelőerő kell, ennél még a Függetlenség napjának is több valóságalapja van. Kíváncsi leszek, hogy magyarázzák meg.
  • zetortraktor #4
    Akkor még biztos nem láttad a filmet. Vagy komolyan gondolod, hogy nem magyarázzák meg, hogy pontosan mi történt? Hogy hirtelen megtaláltad a tátongó lyukat a történet szövetén, hogy olyasmi jutott eszedbe, ami másnak nem? Hadd ne lőjem már le az egyik fő csavart.
  • Yagami #3
    Azok a repülők a trailer elején még a partot sem érnék el...és mindez 2012-es környezetben. Nincs rá, csak egy szó: atyaég!
  • nessboth #2
    Ekkora baromságot, micsoda erőltetett ötlet, a legszánalmasabb az az egészben, hogy ennyit ér az amcsi hírszerzés? Az ellenség egy nap alatt elfoglalja USÁT?
    Nagyon ergya...
  • Kelta #1
    Az akkor egy idióta propaganda film volt, cikis és gagyi.....ez se ígérkezik jobbnak