Szekeres Viktor

Ben Affleck rendezheti Batman és Superman közös filmjét

Rendezője, de főszereplője is lehet Ben Affleck a tervezett Igazság Ligája-mozifilmnek, mely a produkció gyorsaságától függően akár már 2015-ben is bemutatásra kerülhet a mozikban.

A Variety értesülései szerint a Warner Bros. stúdió Ben Afflecket szemelte ki a tervezett Igazság Ligája-mozifilm rendezői pozíciójára. Mint arról már korábban beszámoltunk, a Marveles A bosszúállók hatalmas sikerének köszönhetően a DC képregény-kiadó karaktereinek jogait birtokló Warnernél is új erőre kaptak egy szuperhős csapatról szóló film elkészítésére irányuló törekvések. És létezik-e kézenfekvőbb választás, mint az Igazság Ligája, mely segítségével egy filmben szerepelhetne a Denevérember és Superman.

Aki nincs otthon a filmek világában, annak minden bizonnyal meglepően hangozhat Ben Affleck neve., de a forgatókönyvíró Oscarral rendelkező színésznek idén fogják bemutatni harmadik rendezését, Az Argo-akciót (Argo), amelyről szinte csak jót olvasni. Ez nem is meglepő, hiszen Affleck két előző filmje, a 2007-es Hideg nyomon és a 2010-es Tolvajok városa is remekül sikerült, mindkettő Oscar-jelöléssel büszkélkedhet, s az IMDb-n is 7.8-as, illetve 7.6-os átlagot értek el.

Azt pedig már jól tudjuk, hogy a nagy szuperhős-filmeket a stúdiók szívesen bízzák olyan rendezőkre, akik korábban igényesebb filmeket, vagy kultikus alkotásokat tettek le az asztalra, lásd Joss Whedon, Kenneth Brannagh, vagy akár Christopher Nolan.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • adampierson #14
    Én, nem néztem volna ki Adrian Brody-ból, egy Predator-hoz felérő karaktert. Tévedtem. Nem hittem volna, hogy Heath Ledger-ből jó Joker lehet. Megint csak tévedtem. Amikor először láttam Ryan Gosling-ot az Ifjú Herkules kalandjaiban a TV2-n, el is könyveltem ripacsnak. A Törés című filmet nézve, a moziban rájöttem, hogy újfent tévedtem. Szerintem, hogy ki mit/kit tud eljátszani, azt bízzuk a színészekre. :)
  • zetortraktor #13
    Itt majd Hal Jordan lesz. És akkor előzményfilm.
  • Jrex #12
    Az nem előzmény film, mert az Igazság Ligájában egy néger zöldlámpás van, nem Hal Jordan.
  • Zombee #11
    Egyébként a korábban igényes filmeket készítő rendező neve nem garancia semmire, ha nincs egy épkézláb forgatókönyv. Bár a nevezett szuperhősfilmek valóban jól sikerültek, igaz, Nolan és Whedon maga is dolgozott a szkripten, Kenneth Branagh-nak meg szerencséje volt a két kezdő íróval.
    Mielőtt még azonban valaki megvádolná Nolant, hogy saját világot kreált Batman-nek, nem árt tudni, hogy többek között Frank Miller denevéremberes sztorijai ihlették. Nem annyira egyedi a trilógiája, mint azt mindenki hiszi, persze ettől még jó, igényes filmek. Tim Burton világa sokkal egyedibb volt, ott ránézel, és tudod, hogy az Burton filmje.
  • Zombee #10
    "Ben Affleck rendezheti Batman és Superman közös filmjét"

    "Rendezője, de főszereplője is lehet Ben Affleck a tervezett Igazság Ligája-mozifilmnek."

    "A Variety értesülései szerint a Warner Bros. stúdió Ben Afflecket szemelte ki a tervezett Igazság Ligája-mozifilm rendezői pozíciójára."
  • GaborT28 #9
    Elmúlt április elseje.
  • Béka Benő #8
    Egy másik filmes oldalon meg azt írják, hogy Ben Affleck visszautasította az ajánlatot !
  • G22 #6
    Valami új sztorit kellene kitalálniuk az biztos, másik bolygón, univerzumban, vagy a jövőben játszódott, bár tuti a Darkseides cuccot hoznák elő és a szokásos jaj megtámadták a földet :))
  • kfkl #5
    Zöld Lámpásnak (Hal Jordan) van előzményfilmje, bár ez is csak közepes.
  • Mister #4
    Flash lesz szerintem, csak picit kell hozzá átdizájnolni a Daredevil rucit. :)