Szekeres Viktor

Besült a nyár egyik legjobban várt komédiája

A közönség ismét csak nem indult be a scifi és a komédia keresztezésétől, a műfajban továbbra is ritkán fordul elő, hogy egy eredeti film sikert arasson. Majd legközelebb?

Amerikában pénteken mutatták be a The Watch című erősen korhatáros scifi-komédiát, mely nem nagyon érdekelte a közönséget, ráadásul a kritikusok is eléggé lehúzták a filmet. A 68 millió dollárból készült film főszerepeiben olyan színészek láthatott a néző, mint Jonah Hill, Ben Stiller és Vince Vaughn, de sztárparádé ide vagy oda, az első becslések szerint mindössze 13 millió dollár bevételt hozott hétvégén a film.


a stúdió sajnos a film minőségével sem takarózhat, hiszen a kritikák igencsak negatívak. A RottenTomatoes gyűjtése szerint 15%-os rátát ért el a The Watch: 89 kritikából mindössze 13 volt pozitív, 76 negatívra sikeredett. A film kampányát egyébként a való élet eseményei is befolyásolták, hiszen eredetileg The Neighborhood Watch címen került volna bemutatásra, de a Trayvon Martin - George Zimmerman-esetnek köszönhetően a stúdió kurtább címet talált a komédiának. (Az eset kapcsán a lakókörzeteket figyelő önkéntesek kissé negatív színezetet kaptak.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Angel5 #1
    az emlegetett közönség már annyira szét unta az agyát és annyira elkorcsosult hogy ők maguk sem tudják mit akarnak nézni !
    ez persze nem azt jelenti hogy nincsenek szar filmek.........