Szekeres Viktor

Tévésorozatból készül Denzel Washington legújabb akciófilmje

Denzel Washington szinte minden évben jelentkezik egy új akciófilmmel. Jövőre ez egy tévésorozat feldolgozása lesz, melyet ráadásul a stúdió folytatni szeretne.

A Deadline adta először hírül, hogy Denzel Washington következő filmje ismét egy akciómozi lesz, melyet április nyolcadikán kezd el forgatni a Columbia Pictures. A színész ezúttal a The Equalizer című 80-as évekbeli tévésorozat feldolgozásának lesz a főszereplője, s mindezért 20 millió dollárt fog kapni, ami nem is csoda, hiszen ő azon kevés színészek egyike, akik már évek óta hozzák a jól kiszámítható bevételt.

Denzel Washington elismertségéről mindent elmond, hogy a színész széles körben bemutatott filmjei közül az elmúlt 13 év során egy kivételével mind 20 millió dollár fölötti nyitóhétvégét produkált, de még az egyetlen kivétel, a 2003-as Időzavarban is 16 millióval kezdett. Ráadásul még csak azt sem lehet mondani, hogy halványulna Washington csillaga, hiszen az év elején bemutatott Védhetetlen 40 milliós startot és 200 millió dollárt is meghaladó nemzetközi bevételt mutathatott fel.

A The Equalizer forgatókönyvét Richard Wenk írta, a költségvetés 50 millió dollár lesz, a rendező még nincs meg, de már felmerült pár név (Pierre Morel, Nicolas Winding Refn, Gavin O’Connor és Gareth Evans).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laza #1
    Egyik kedvenc színészem. A Deja Vu az egyik olyan filmje, amit mindig meg tudok nézni újra és újra :)