Szekeres Viktor

Jöhet a Macskanő-mozifilm?

Anne Hathaway benne lenne, s valószínűleg a nézők sem bánnák, ha elkészülne egy önálló Macskanő-mozifilm. A kérdés, hogy fűlne-e mindehhez a Warner stúdió foga.

Alig mutatták be A sötét lovag: Felemelkedést, máris megjelentek az első folytatásról, illetve valójában csak kvázi folytatásról szóló hírek. Azok forrása pedig nem más, mint Christopher Nolan filmjének egyik szereplője, az Oscar-jelölt Anne Hathaway, aki Selina Kyle-t, azaz Macskanőt alakítja. Aki látta már A sötét lovag: Felemelkedést, az pontosan tudja, hogy Macskanő az a karakter, aki a legtöbb pozitív visszajelzést fogja kapni a rajongóktól, még akkor is, ha az illetőnek nem jött be annyira Hathaway és alakítása.


A színésznő a Digital Spy-nak adott interjújában elmondta, hogy abszolút nem lenne ellenére, ha készülne egy önálló Macskanő-mozifilm, de persze kiemelte, hogy ebbe csak akkor menne bele, ha a megfelelő készítői gárda dolgozna rajta - például szeretné ha ugyanazok teremtenék meg Macskanő Gotham City-jét, akik A sötét lovag: Felemelkedés esetében is dolgoztak a város képén. Hasonló ötlet valószínűleg a Warner Bros. stúdió vezetőinek fejében is megfordult már, hiszen míg a Marvel Studios évi 3 filmmel van jelen, addig a DC-univerzum hősei sokkal ritkábban tűnnek fel a filmvásznon.

Mint az ismeretes, 2004-ban már készült egy 100 milliós költségvetésű Macskanő-film Halle Berry főszereplésével, de az nagy bukás lett, Amerikában mindössze 40 millió dollár bevételt hozott - nagyjából ugyanannyit, amennyit Amerikán kívül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mutantleg #12
    Es akkor majd jon a kutyano es kergeti a macskanot es az kergeti az egernot, es akkor a dinamitot berakjak az egerlyukba, de amig befogja a fulet addig kitolja az eger aztan egymasnak adogatjak aztan felrobban?
    Vagy megin fognak valami 50 eves not, benyomjak lenge oltozekbe, hogy annak is lekonyuljon akinek nincs is, aztan csodalkozzak hogy nemjarok moziba?
  • kalapos01 #11
    Attól még ő a legjobb a filmben.
  • Skynet #10
    Anne Hathaway nem rossz színész valóban. De mint macskanő,botrányos. A macskanő alapja részben mindig a kecsesség és a szexuális vonzerő volt. Na ez AH-ben ZÉRÓ....
  • Axlkenobi #9
    A Hale Berry-s filmet ne keverjük ide, mert ott a "Macskanő" elnevezésen kívül semmi sem passzolt. Teljesen átvariálták az egészet, még a karakter nevét is megváltoztatták.
  • Wittgen #8
    Anne Hathaway nem rossz színész. Pont az a jó, hogy megjelenésében is az átlagemberhez tartozik, semmi cicababa effektus. Pont ezért könnyebb elfogadni a vásznon. És jól hozza az alakításait, szimpatikus.

    Amúgy én sem tartom szükségesnek spin-off készítését, ha Nolan sem lát már ötletet az általa formált univerzumban. Nem baj, csináljon csak más filmeket.
  • pityokas #7
    Tudtommal a Halle Berry-s se Gothamben játszódott, legalább is tökre New Yorknak tűnt, akkor ez miért játszódna ott...
  • Axlkenobi #6
    Hozzáértő, minőségi stábbal (Hathaway is csak a "megfelelő emberekkel" vállalná el) simán meg lehetne csinálni jóra.

    Maga Nolan tán azt nyilatkozta, hogy ő szívesen megnézne egy Anne Hathaway főszereplésével elkészített Macskanő-mozit.

    A kérdés az, a Warner lát-e benne fantáziát és ha igen, ki fogja írni, ki fogja rendezni, mert Chris Nolan tuti nem. Viszont sikere alighanem csak akkor lenne, ha a karaktert hasonló hangvételűre vennék, mint a TDKR-ben és így az őt körülvevő Gotham-nek is hasonlónak kell lennie.

    Kíváncsian várom, mi kerekedik ki az egészből.
  • csabipapo #5
    Első kérdés: Minek?
    Második kérdés: Ennél a színésznőnél átlagosabbat nem találhattak volna,noha helyes meg kis aranyos,de amúgy olyan semmilyen?
  • GaborT28 #4
    Macskanőnek nagyon jó különálló történetei vannak. Szerintem összelehetne hozni egy normális filmet neki.
    És ha ez felesleges, akkor az új Pókember film?....
    (Mellesleg a Halle Berry féle borzalmat én elfelejteném. Az a jelmez még ma is röhejes.)
  • Béka Benő #3
    Szerintem se a Warner-nél se Nolan-ék nem gondolkoznak egy Catwoman spinoff-on. Minek ?
    Ez egy (le)zárt trilógia. Semmi szükség spin off-okra !