Szekeres Viktor

Kellemes meglepetés a Harmadnaposok

Itthon meglepetésre egy teljesen ismeretlen film jól szerepelt a mozikban, pedig idén is az volt a tendencia, hogy a nézők az ismeretlen című, vagy eddig sehol sem látott színészekkel rendelkező filmeket kerülték.

Kellemes meglepetés okozott itthon a Harmadnaposok (A Few Best Men) című gyengécske ausztrál komédia, hiszen a jórészt amerikai filmektől zsúfolt hétvégi magyarországi mozis nézettségi toplistán a legjobban startoló premierfilm címét megszerezve a negyedik helyen kötött ki. A Stephan Elliott által rendezett komédiában itthon teljesen ismeretlen nevek bolondoztak, mégis 12 177-en váltottak rá jegyet vasárnapig 20 moziban. (A rendező neve egyébként közel sem ismeretlen, hiszen ő készítette a 90-es években a remek Priscilla - A sivatag királynőjének kalandjait.)


Ugyancsak premierfilm volt múlt héten a LOL, mely egy Sophie Marceau főszereplésével készített francia komédia amerikai feldolgozása volt, de sem Miley Cyrus, sem Demi Moore neve nem vonzott tömegeket a mozikba - 13 mozi mindössze 2 203 jegyet adott el az előadásokra. A hazai toplistát ismét a Jégkorszak 4 uralta, még a harmadik hétvégéjén is 61 849 nézőt regisztráltak az előadásokon, ami azt jelenti, hogy a nézettsége alig csökken, így máris az év legnézettebb filmjévé avanzsált 342 ezer nézővel.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • adampierson #6
    Amikor megláttam a Harmadnaposok plakátját, gúnyosan arra gondoltam, hogy valami, a Másnaposok sikerének, a hullámait meglovagolni vágyó "harmadnapos" szar lesz. Azután kiszúrtam, hogy a "Haláli temetés írójától és producerétől". Nem volt nehéz, jó nagy betűkkel oda van írva. Na ekkor adtam neki egy esélyt, mert a Haláli temetés az egy kedves, vicces film volt. Szóval meg fogom nézni a Harmadnaposokat. :) Bááár, simán lehetne a címe, Haláli esküvő is. Ennyi erővel...
  • Dynamic #5
    Nem voltam:) És vajon a filmben is ez lenne az alapszituáció? Ha igen, akkor én kérek elnézést, de nekem a trailerből nem ez jön le. Nemcsak azzal szemben voltak kétségeim, hogy bizonyos szavak léteznek-e, hanem, hogy egyáltalán van-e köze az ominózus filmhez. Ha nincs, akkor épp olyan ostobaság, mintha teszem azt az Immortalsnak az lenne a címe, hogy "301", csak mert bizonyos dolgokban emlékeztet a 300-ra.
  • Grodt #4
    Te még sosem voltál annyira részeg, hogy nem csak másnapos, hanem még harmadnapos is voltál? Hidd el nekem van ilyen, és nem túl kellemes. Úgy hogy ha eddig nem volt, akkor kívánom, hogy ne is legyen :)
  • Dynamic #3
    "az emberek nem címre mennek, hiába szeretnéd hülyének hinni őket"

    Azért is áll fenn a hülyének nézés esete, mert azt gondolják, hogy ilyen idióta címekkel tulajdonképpen el kell magyarázni, hogy miféle film is ez.

    "btw, a google első találata a pallasz nagylexikonból való - tehát pláne van ilyen szó: "

    Igen, írtam is: "Van ilyen szó egyáltalán?* ....*Van, csak a filmhez nincs köze". Birtok háborítási per? Ennek fényében, pláne marhaság a cím.
  • winnie #2
    van olyan szó, hiszen használják. ezt egyébként szójátéknak nevezik, ergó még kreatív is valamilyen szinte, szóval akár örülni is lehetne. az eredeti cím is egy szójátékon alapul. ez a szójáték teljesen egyértelmű ráadásul.

    a problémád érthető, de teljesen logikus és racionális, ha egy forgalmazó szeretné, ha megnézné a filmet a nép. és ha a nép olyan, hogy címre megy be, akkor úgy kell neki, akkor nem néznek senkit hülyének, csak olyannak, amilyen. de szerintem az emberek nem címre mennek, hiába szeretnéd hülyének hinni őket.

    btw, a google első találata a pallasz nagylexikonból való - tehát pláne van ilyen szó:

    Harmadnapos

    per (lat. processus tridualis), az erdélyi jogban birtok háborítási esetekben használt per, mely ugy mint az u. n. panaszos per, a legrövidebb perekhez tartozott, s minden jogkérdésnek mellőzésével csak a birtok ténykérdésén alapult H.-rel birtokháboritás miatt az élhetett, aki egy év óta békés birtokban volt. A H. hatalmaskodási kereset volt, s igy a birtokháborító a hatalmaskodás büntetésébe is esett.
  • Dynamic #1
    Harmadnaposok? Mi a szar ez már megint? Van ilyen szó egyáltalán?* És hogy kapcsolódik a filmhez? Sehogy. Csak ismét szokásos rém ostoba húzás, a magyar moziközönséget teljesen hülyének néző cím magyarítóktól: ha egy kicsit hasonló témájú a film, akkor egy korábbi sikerfilm címét szuszakoljuk bele (Ideglelés - Ideglelés Csernobilban), ha szám is szerepel a címben akkor szigorúan növeljük eggyel az értéket(Másnaposok - Harmadnaposok, Hatodik érzék - Hetedik érzék). Eközben szarjunk rá, hogy a szó kapcsolódik-e a filmhez, vagy van-e bármi értelme. Lényeg, hogy asszociáljanak, vagy jobb esetben a sikerfilm folytatásának higgyék.

    *Van, csak a filmhez nincs köze