Szekeres Viktor

Nem dönt rekordot az új Batman

Túl kemény falatnak bizonyult A bosszúállók A sötét lovag: Felemelkedésnek, legalábbis ami a nyitányt és a bevételeket illeti, Joss Whedon mozija megtartotta a legjobb nyitánynak járó címet Amerikában.

Amerikában pénteken mutatták be A sötét lovag: Felemelkedést (The Dark Knight Rises), s az első becslések szerint a film nem fogja megdönteni A bosszúállók által felállított nyitóhétvégi rekordot. Christopher Nolan filmje ugyan a csütörtök éjszakai vetítések során 30,64 millió dollár bevételt termelt (a The Avengers "csak" 18,4 milliót), azonban a pénteki bevétel még ezekkel sem éri el a 80 milliót, a becslések szerint a film 77,2 millió dolláros nyitónapot produkált, ami nagyjából 170 milliós hétvégi bevételt sejtet, ha A sötét lovag: Felemelkedés A sötét lovaghoz hasonló bevételnövekedést ér el szombaton. (A The Avengers startja 207 millió volt.)

Bár rekord nincs, de a nyitány elképzelhetetlenül magas így is, a pénteki teljesítmény a 91 milliós nyolcadik Harry Potter-film és a 81 milliós A bosszúállók mögött a harmadik helyre jó az örökranglistán, megelőzve a 72 milliós nyitónapot produkáló Alkonyat: Újholdat, és persze a 2008-ban 67,1 millió dollárral kezdő A sötét lovagot. (A sötét lovag: Felemelkedés tehát minden idők legjobb 2D-s nyitányát hozta.) A nyitóhétvégét tekintve azonban a film valószínűleg a 169 millió dollárral startoló Harry Potter-zárórészt már meg fogja előzni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • GaborT28 #23
    Ahogy elnézem itt csak te vagy az aki mindenkinél jobban tud mindent(ugye nem FBI?). Azt hiszem te is kereshetsz másik hobbit, mert itt csak szánalom tárgya lettél.
  • zetortraktor #22
    Anyám, hogy lehet valaki ennyire értetlen. :)) Nem is hiszem, hogy érdemes reagálni a sok szektás sületlenségre.
  • GaborT28 #21
    Példa: "A csodálatos pókember megdöntötte a Transformers 2 rekordját"
    Most dobjak hátast? Azt a filmet tényleg nehéz lehetett überelni..... mellesleg a csodálatos pókemberről sem hallottam túl sok pozitívumot; max annyit, hogy milyen jó mert 3D-s. Ez a szinvonal.
  • GaborT28 #20
    Mivel nem vagyok filmbuzi csak azt nézem meg ami tényleg érdekel és másra nem vagyok hajlandó időt pocsékolni; de te biztosan valami biztosítási ügynök lehetsz ha ennyire a számok világában élsz.
    Alkonyat szinten sem vagyok tisztában a miértekkel, mert hidegen hagy, de ezek szerint neked az is bejön, ha már ennyire képben vagy vele. Nolanről és a munkásságáról pedig nem írtam semmit, ahogy arról sem, hogy nekem mi a véleményem a filmjeiről(de ha érdekel csak pozitívat tudnék írni) nem értem miért hoztad fel.
    És igen. Le lehet egyszerűsíteni: van akinek tetszik egy film és van akinek nem. ennyi. Ezt nem pontok vagy dollármilliók döntik el.
    És, hogy a marketing nem minden? Az egész filmvilág arról szól már. Egy évvel a premierek elött tele a net a trailerek trailerjeivel meg a vírusvideókkal; ezek épp eléggé beindítják a népet, hogy elmenjnek a moziba, függetlenül attól, hogy érdekelné őket a sztori. Elég ha a cím mellé odabiggyesztik h 3D és már nem is látják a selyempapírba csomagolt szardarabot.
    Inkább Te gondolkozz el azon, hogy mit meg nem etetnek veled.




  • unrealnoise #19
    először is gondolkozz. ezeken az oldalakon elsősorban filmbuzik pontoznak. aki az alkonyatot nézi moziban, a többség, a kiscsajok meg etc, azokat általában nem érdekli a filmtörténelem, ők leragadnak általában a kommersz, csajos, buta filmeknél. Aztán meg a pontszám nem mindegy, nem hallottál még arról nem látsz a szemedtől, hogy ott van egy csomó vélemény is? Olvasni tudsz?

    a marketing nem minden. az emberek tudják, hogy Nolan szar filmet még nem csinált, szerették a TDK-t és az Inception-t is...

    Ha meg csak a jó marketingen múlna a siker, meg a nagy bevétel, akkor rég szar világ lenne már... Van amikor az, hogy jó a film, vagy jó a kritikai visszhang, meg ilyenek, segítenek a szép számok elérésében. Ez összetett, ennyire leegyszerűsíteni nem lehet, mint te képzeled...

    de részemről zárva, unalmas, mit magyarázzak, amikor Alkonyat szinten se vagy tisztába a miértekkel... Keress más hobbit, vagy tájékozódj és gondolkozz mielőtt írsz...
  • GaborT28 #18
    Inkább azt dönti el a bevétel, hogy mennyire volt jó marketingje a filmnek. Elmész a moziba, kicsengeted a jegyárat és már tudod, hogy megérte? Egy jó reklám odacsődíti az embereket, akik otthagyják a nagy zsozsót és keserű szájízzel távoznak, mert csalódtak(pl:Prometheus). (most nem az aktuális Batman moziról beszélek, hanem általánosságban.) Az utóbbi időben azt hiszem bőven volt erre példa, ahogy arra is, hogy egy film azért vérzett el a kasszáknál, mert nem volt nagy visszhangja(pl John Carter).
  • zetortraktor #17
    Tele van kritikával a net. Hogy nem hallottál? A bevétel meg..., teljesen egyértelmű. Nem a jóságot dönti el (ez mégis hogy jutott eszedbe?) a bevétel nagysága. Bár a bevétel alakulása már arra is utal.
  • GaborT28 #16
    Jobban érdekel maga a film, mint holmi pontszámok vagy statisztikák; főleg mostanában, hogy mennyi vacak filmet felnyomnak 8-9 pontra.(holott a többség - és nem csak itt - leszólja a fórumokon) Talán jó példa erre az Alkonyat sorozat. IMD pontszám:4-5 körül mozog, holott akkora visszhangja és rajongótábora van a filmnek, hogy abból minimum következtetnék egy 7-8as osztályzatra.
    Ezért nem követem figyelemmel és nem is érdekel a statisztika; inkább eldöntöm magam, h tetszik-e v sem.
  • unrealnoise #15
    nem hallottál? IMDB? letterboxd.com? mondjuk úgy nehéz is hallani, hogy igazából nem is keresel. :p

    ha valaki rajong valamiért, egy szerzőért vagy rendezőért, akármiért, akár zenészért is, akkor naná, hogy szeretné, ha jól menne neki, hiszen az azt jelentené, hogy jöhetnek még ehhez (számomra, számodra, számára kedves) filmek is. Pl ha TDK annó leszerepel, kutya sem nézi, akkor ez a film sem jöhetett volna létre. plusz Nolan azt csinál amit akar, tejhatalommal bír, a studi azt csinál amit ő akar, joggal bíznak benen olyan filmek után, mint amelyeket letett.

    a hatalmat meg mi adjuk meg neki, mert díjazzuk a jó munkát. :)
    szóval igen, én is szeretném, ha baromi jól hozna a későbbiekben is ez a mozi. ennyi. :)
  • GaborT28 #14
    Sosem értem, miért annyira fontos egy nézőnek, hogy mekkora bevételre tett szert egy film. Ez alapján döntitek el, hogy jó-e vagy sem; érdemes megnézni vagy nem? Mert arról még semmit nem hallottam, hogy a nézők milyen véleménnyel lennének magáról a fimről.