Szekeres Viktor

Halállal fenyegették az új Batman-filmről negatívat írni merészelő kritikust

A legelvakultabb Nolan-rajongók nem bírták elviselni, hogy egy kritikusnak nem jött be A sötét lovag: Felemelkedés, és hihetetlen szitoközönt, valamint halálos fenyegetéseket zúdítottak a véleményezőre.

A sötét lovag: Felemelkedés (The Dark Knight Rises) című képregényfilm kritikáira vonatkozó embergót tegnap oldotta fel a Warner Bros., így megjelenhettek az első hivatalos vélemények a filmről. Ahogy az várható volt, a pozitív kritikák voltak túlsúlyban, egyesek szerint Nolan trilógiája legjobb darabját hozta össze, mások szerint a harmadik rész, bár jól sikerült, elmaradt minőségben az előzőtől. A Rottentomatoes kritikaösszesítő oldal gyűjtése szerint, azonban a pozitív vélemények mellett akadt egy negatív is.

A negatív kritikát a magának ezzel nevet minden bizonnyal szerző Marshall Fine írta a Hollywood & Fine képviseletében. Ezzel pedig pár óra alatt 500 kommentelő haragját zúdította magára, s még pár tucatot kapott a saját oldalán is az elvakult fanatikusoktól. Egyesek odáig merészkedtek, hogy virtuálisan halállal fenyegessék meg Fine-t, volt aki konkrétan le is írta, hogy egy locsolócsővel verné addig a kritikust, míg az kómába nem esik. (Egy időre a támadások miatt Fine oldala is összeomlott, de hamar helyrehozták.)

A RottenTomatoes-on tegnap 29 pozitív és 1 negatív vélemény volt, ma már 32 pozitív és 6 negatív, s természetesen az új negatívat írni merészelő kritikusokra is rászálltak a netezők, így a további verbális atrocitásokat megelőzendő az oldal gazdái le is tiltották a kommentelést A sötét lovag: Felemelkedés véleményeinél.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laza #17
    Az eddigi Batman filmekhez képest kiemelkedően jó. Az elnagyolt, poénosra vett stílus helyett kapott egy kis komolyságot. Jól áll neki.
  • Andrews2007 #16
    Ez vicc most már mindkét oldalon hülyék vannak? A fanokat is bannolták némelyiket a Rotten-ról bbunkó viselkedésük miatt és most egy kritikust aki negatívat írt, mivel nem látta a filmet és úgy húzta le, ezért kirúgták.

    Kritikusi bann
  • sajtosnudli #15
    Beteg rajongók vannak. Egyébként csak én nem látok semmilyen reklámot vagy plakátot a filmről itthon? Lehet mondjuk felesleges is lenne költeni reklámokra ekkora hype mellett:D
  • immovable #14
    Uh, retard. Szerintem is tré a batman úgy ahogy van, akár mikor meglátom a gumibugyis, nagyfülű maszkját elkap a röhögés, nem tehetek róla. :D
  • sandor8206 #13
    de pl: a comingsoonon adtak rá egy 8/10 és pár fan már ott is kiakadt arra :-), hogy nem tízpertíz
    tényleg sok a setét ember
  • sandor8206 #12
    hát az ilyen embereket tényleg csak sajnálni lehet
    de ami nagyon meglepő akadt itt is pár idióta aki megmagyarázza viselkedésüket :-)
  • Danecay #11
    Viszont legalább a kritikus látta már a filmet amiről szubjektív véleményt tud formálni, az öt kritizálókkal szemben, hiszen a kritikust szapuló, honnan tudja olyan biztosan, hogy az általa oltalmazott film valóban olyan jól sikerült mint amilyenre számít. Látsd Prometheus! Nagyon sokan várták és biztosra vették, hogy ütni fog és remek film lesz, majd a bemutató után mégis többen távoztak a mozikból keserű szájízzel, csalódottan mint sem.
  • zetortraktor #10
    Komolyan nem érted? A színész lehet jó vagy a rendező is, ha szar a sztori mondjuk, így a film is. Lehet, hogy te is gyökér vagy, de attól még mondhatsz jókat. Vagy éppen jó arc, de mondhatsz baromságot.
  • 1Obi1 #9
    Ha minden képregényfilm olyan lenne mint a Sötét Lovag trilógia, hát szép világ lenne. :)
  • shenmuedc #8
    Én sem értem mi ez a nagy hype körülötte. Nem annyira jó ez az új batman sorozat. Nem rossz az azért túlzás hogy az, de nem is kiemelkedő, tucat képregényfilm.