Szekeres Viktor

A magyarokat annyira már nem érdekli a Pókember

Az új Pókembert, 3D ide vagy oda, jóval kevesebben nézték meg, mint az előző epizódot, ráadásul a film még az első helyet sem tudta megszerezni a hazai toplistán.

Ahány ország, annyiféle fogadtatás vár A csodálatos pókember című rebootra. Vannak olyan nemzetek, ahol rekordokat döntögetnek Peter Parker régi-új kalandjai, akadt, ahol még A bosszúállókat is leverte, máshol pedig a közönség fagyos érdektelenséggel fogadta Marc Webb filmjét, s inkább más aktuális produkcióra váltott jegyet. Itthon az arany középutat választotta a közönség.


A csodálatos pókembert csütörtök óta 42 827-en látták Magyarországon, ami önmagában korrekt kezdés, azonban semmiképp sem kiemelkedő, a 2012-es top 5-be sem fér bele. A start ráadásul még az első helyre sem volt elegendő, hiszen a Jégkorszak negyedik részét második hétvégéjén is több mint 89 ezren látták. Ami érdekes összevetés lehet, az a Sam Raimi-féle Pókember 3-hoz való hasonlítás: azt 2007-ben több mint 52 ezren látták itthon a bemutató hétvégéjén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nessboth #9
    IMDB-n az egyik legtúlértékeltebb film. A Sam Raimi féle verzió szórakoztatóbb, pörgősebb (meg merem kockáztatni látványosabb, legalábbis a bunyó izgibb) volt. Tény, hogy ebben szimpibb a srác (jobb, mint a szopósszájú Tobey), jobbak a szereplők (a csaj is jobban néz ki)de nem menti meg az unalomtól. A főgonosz lapos, történet elcsépelt. Szabályosan szenvedtem, mikor megcsípte a pók, hogy "ó bazze, még fél óra, mire fölfedezi képességeit". Moziban ne, inkább majd mikor egyszer a tv2-őn leadják akkor nézd meg.
  • Zombee #8
    Az nagyon drága. Nálunk, Szolnokon egy 3D-s vetítésre 1500 körül van a teljes árú a Cinema City-ben. Ahova én járok, a másik moziban 2D-ben 890. És a minőség ugyanolyan.
  • noki2 #7
    Akarod mondani 2ezrest :-) 1950.- volt a teljes árú
  • Nailyenugysincs #6
    tehát nem
  • zetortraktor #5
    Mi van a másik serpenyőben? Ha a nulla forint, akkor nem. Nemsokára ingyen is megnézheted.

    Ha mozi, akkor csakis 2D, nagyon gyér a 3D, a film fele szemüveg nélkül is ugyanolyan. Ami látványos, az az előzetesben már látható volt 3D-ben.
  • Nailyenugysincs #4
    megéri kiadni érte egy ezrest?
  • zoliii #3
    pedig jó volt 3D-ben :)
  • Gauge #2
    Szar 3D miatt nem nézek filmet, valszeg sokan így vannak. 2D ben néztem meg, és jó film volt! Remélem a következő pedig még jobb lesz.
  • nlght #1
    vammá' felirat?