Szekeres Viktor

Megvan az év eddigi legsikeresebb hazai filmpremierje

Jött, látott és győzött a negyedik Jégkorszak-film, hiszen majdnem százezer nézős nyitányával még az idei csúcstartó Sherlock Holmes 2-t is könnyedén lepipálta. És ez még csak a kezdet.

Itthon múlt héten mutatta be az Intercom 62 moziban a Jégkorszak 4 - Vándorló kontinens című animációs filmet, s a közönség ezt meglehetősen jól fogadta, mondhatni egymást taposták az emberek a jegypénztáraknál, aminek köszönhetően a filmre négy nap alatt 97 448 jegyet adtak el hazánk területén. Mindez azt jelenti, hogy a mozik és a forgalmazó 132 millió forintnyi bevételen osztozhatnak, s hol van még a film kifutása.


Persze mindez csak nézőpont kérdése, hiszen az a kijelentés is megállja a helyét, hogy a harmadik rész óta drámaian esett az érdeklődés a Jégkorszak iránt, hiszen az előző epizódot még 145 ezren nézték meg a nyitóhétvégén, s cseppet sem meglepő módon eddig mindhárom rész legalább félmillió eladott jeggyel büszkélkedhet.


A múlt hét nagyobb premierfilmjei közül a Parluxtól a Felültetve című 50 Cent-mozit érdemes még megemlíteni, mely 11 moziban 3 339 eladott jegyet és egy kilencedik helyet produkált. Az itthon forgatott Bel Ami - A szépfiú pedig a Ristretto gondozásában 13 moziban 2 534 honfitársunkat késztette jegyvásárlásra.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #4
    ez nem hollywood, hanem magyar kérdés. hollywoodban gyengécske magához képest a jégkorszak, egy ted simán lepipálja, itthon érdekel sok embert.
  • Zombee #3
    Nyár van, ilyenkor mindenki tudja vinni a gyerkőcöt a moziba simán. Ilyen ez a mozis nyár, ami idén áprilisban kezdődött, jövőre meg márciusban fog. :)
    Választhatsz, ez van most, meg az új Pókember...
  • GaborT28 #2
    Nincs bajom a Jégkorszak filmekkel, de egy kicsit szomorú, hogy július közepén ez az év legkapósabb filmje. Tényleg ennyi telik Hollywoodtól és a közönségtől? Nem lehetne esetleg egy élőszereplős filmmel ugyanezt elérni?Esetleg más műfajban?...
  • Stranger666 #1
    Ez kell a népnek, egy 4. rész...