SG.hu·

Liam Neeson a Taken 2 új előzetesében mindenkit széjjel vág

Liam Neeson az Elrabolva második részének új előzetesében sem kíméli az ellent. Van egy olyan érzésünk, hogy nem is lesznek sokan, akik a trailer alapján döntik el, hogy érdekli-e őket a film.

Pár hete érkezett meg az első trailer a sokak által várt Elrabolva 2 (Taken 2) című akciófilmhez, s máris újabb előzetesben tunkolhatnak az akciófilmek rajongói. Akárcsak az első részben, ismét Liam Neeson lesz a főszereplő, s akárcsak az első részben, ismét ujjat húz vele pár rosszfiú. Bár még nem tudjuk, hogy fejeződik be a film, de feltételezhetjük, hogy akárcsak az első részben, Liam Neeson karaktere fog felülkerekedni, hiszen a hepiend általában elvárja a közönség.


Az új előzetes rövidebb egyébként, mint az előző, s ez, mint látható, ugyancsak nemzetközi piacra készült, bár az internet korában már nem igazán számít, hogy melyik közönséget veszi célba az éppen aktuális trailer. A főhős mellett ismét fel fog tűnni a lányát alakító Maggie Grace, s sokkal nagyobb szerepben ismét feltűnik a feleségét játszó Famke Janssen, valamint a fia haláláért bosszút állni akaró Rade Serbedzija karaktere is. Premier október elején.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© bmw2012. 07. 09.. 23:15||#2
Varom mar...
© adampierson2012. 07. 08.. 15:14||#1
Új, illetve alternatív alatt, értsünk simán csak rövidebbet?