Szekeres Viktor

Rendezőt kapott és 2014-ben érkezik a Need For Speed-mozifilm

Eddig csak híresztelés és pletyka kategóriájába esett minden, a Need For Speed-filmről érkező hír, mostantól viszont már mérget is vehetünk arra, hogy 2014-ben mozikba kerül.

A DreamWorks Studios hivatalosan is bejelentette, hogy közreműködésükkel elkészül az EA népszerű videójáték-sorozatának, a Need For Speed-szériának mozis adaptációja. A filmet az egykor kaszkadőrként dolgozó, majd idén az Act of Valor című háborús filmjével rendezőként is bemutatkozó Scott Waugh fogja készíteni. A forgatókönyvet George Gatins írta saját és testvére, John Gatins által kidolgozott eredeti ötletből, ami azt jelenti, hogy a sztori bár a játéksorozat alapján fog íródni, de konkrétan egyik játékepizódhoz sem fog szervesen kapcsolódni.

A Dreamworks olyannyira komolyan veszi a Need For Speed-mozifilmet, hogy előre vette prioritási listájában és felgyorsítja az előkészítési folyamatot, hogy már jövő év elején elkezdhessenek forgatni. A stúdió képviselője a hivatalos bejelentés keretein belül elmondta, hogy az NFS-mozifilm igazi pörgős, nagy fordulatszámú akciófilm lesz, mely a 70-es évek nagy autós mozijainak hagyományait szem előtt tartva fog készülni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #7
    Te érted, mit mondok? A Z T M O N D O M, H O G Y kár azt mondani, hogy Need For Speed mozifilm, mivel a játéknak semmi megfilmesíthető sztorija nincs, ez egy autós akciófilm lesz, aminek semmi köze a játékhoz, csak a DreamWorks megvette a név jogait, nyilván a nagyon befutott Halálos iramban sorozatnak akarnak konkurenciát állítani egy jól ismert címmel.
  • Laza #6
    És mitől lesz ez más, mint a többi autós mozi? A címén kívül szerintem semmi.
    Mert a játékban sincs túl sok eredeti ötlet ... jó autók üldözik egymást arcade körülmények között ... na meg befigyelnek rendőrön is ... semmi extra.
  • Bhalage #5
    varom mar a rebootot
  • zetortraktor #4
    Mennyivel rosszabb az a film, amihez csak egy cím van egy olyannál, amihez még cím sincs? Nem tök mindegy? A legtöbb készülő filmnek, amiről jövőre kiderül, hogy baromi jó lett, még a címét sem tudod.
  • Zombee #3
    Ez ugyanaz, mint a Csatahajó. A játéknak nincs sztorija, ez csak egy "igazi pörgős, nagy fordulatszámú akciófilm lesz, mely a 70-es évek nagy autós mozijainak hagyományait szem előtt tartva fog készülni". A Tolvajtempó sokkal inkább visszaadta ezt a hangulatot, bár annak valóban volt egy 70-es évekbeli eredetije is.
    Sztori nélkül csak a cím köthető a játékhoz, így viszont a marketinget leszámítva bármi is lehetne a címe. Ennyi erővel az ötödölőből is lehetne filmet forgatni.
  • Wittgen #2
    Akár. De itt megint azt látom, hogy megvettek egy címet, hogy a gémerek tóduljanak a moziba, a forgatókönyvre meg rendezésre pedig betettek egy-egy Olcsó Jánost, akiknek nem is ez a szakmája. Úgy nézem, hálivúdban mindenki azt hiszi, hogy tud rendezni. Jó, persze az Act of valor akciójeleneteire nem volt panaszom, azok elég jók voltak, viszont a film nem abból állt. A többi jelenet oltári gyenge rendezésről tanúskodik.
  • Jawarider #1
    Alár jó is lehet.