Szekeres Viktor

Az űrben a Transformers 4, de csökken a költségvetés

A Transformers 3 csalódást okozó amerikai szereplése meghozta "gyümölcsét", a negyedik részre kevesebb pénzt fog szánni a gyártó stúdió, Michael Baynek tehát vissza kell fognia magát.

Bár egyelőre még nem készült el az Ehren Kruger által írt forgatókönyv első változata a Transformers 4-hez, Michael Bay elmondta egy interjújában, hogy az író tisztában van azzal, hogy szeretne egy kicsit a világűrbe is kilépni, így erre feltehetően sor fog kerülni a 2014-es folytatásban. A rendező ezt követően persze hozzátette, hogy semmiképpen sem akarja, hogy túlságosan scifi legyen a Transformers 4, szeretné, ha nem rugaszkodnának el túlságosan a földtől - sem átvitt, sem szó szerint vett értelemben.

Ugyancsak fontos információ lehet a 2014. június 27-én bemutatásra kerülő filmről az, hogy a költségvetése nem lesz akkora, mint amekkora a Transformers 3-é volt. A tavalyi filmet majdnem 200 millió dollárból valósították meg, s most úgy néz ki, hogy Baynek a folytatást meg kell próbálnia kihoznia 165 millióból. Mindez nem csoda, hiszen hiába a hatalmas európai és nemzetközi siker, a Transformers 3-at Amerikában kevesebben látták, mint az első és a második részt. (Érdekes látni, hogy miközben Amerikában így alakult a három rész bevétele: 319 millió dollár - 402 millió dollár - 352 millió dollár, addig Amerikán kívül ekképp: 390 millió dollár - 434 millió dollár - 771 millió dollár.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #13
    Előbbire több esély van, Michael Bay rendezi ugyebár, és még csak nem is újrakezdés lesz, csak sima folytatás. Ami egyébként logikus, mivel a Transformers a nagy tömegeknek betalált keményen, tehát értelme nem sok van az újrakezdésnek, vagy annak, hogy ne folytassák. És nem kell rá 200 millió dollár, az 1-2. részt is meg tudták csinálni annyiból, amennyiből a 3. epizódot, kötve hiszem, hogy bukna a film.
    Én mondjuk nem bánnám kivételesen, ha kicsit más Transformers film készülne, ami hangulatában jobban közelít a 80-as évek képregényeihez, esetleg itt-ott a rajzfilmekhez is. Főleg a képregényekben nagyon jó sztorik voltak, igaz, legalább a fele nem a Földön játszódott. Pedig egy olyan látványőrült, mint Bay, az Unicron elleni csatából pofás filmet tudna csinálni.
  • Zoliz #12
    PEdig jó volt a 3 rész, jobb mint a 2.
    Ergo a negyedik vagy nagyon rossz lesz, vagy zsenialis ujito Transformers.
  • gulyasandras #11
    Attul függ:


    The Hunger Games will be one of the first Hollywood studio films to be released in China under the new blockbuster revenue sharing agreement announced in February that allows Western distributors to collect up to 25% of a film's receipts in China.
  • sandor8206 #10
    évről évre kevesebben járnak (amcsiban) moziba, csak a jegyárak emelkedésével nő a bevételük, gondolom nem is nagyon érdekli őket amíg jön a zsé, csak hát addig jár a korsó........
  • Hedgehunter #9
    165 millio... ! a 30 millioba kerult District 9 hoz kepest a Transformers szeriara miert kellett 200 millio koruli penz egyenkent???
  • Bhalage #8
    alkotoiban egeszbiztos
  • Zombee #7
    Milyen válság?
  • endrev #6
    Nem csoda, hogy válságban vannak, ha állandóan csak a klisékkel csapkodnak. Talán ha történeti célja is volna a filmeknek, nem csak a profitcélja...
  • Zombee #5
    Óriásrobotok vannak a filmben, akik egy távoli bolygóról jöttek, eléggé sci-fi ez már így is.
    Kár, hogy olyan kevés az igazi űrben játszódó sci-fi manapság, a Transformers sztoriban sok ilyen lehetőség van - a képregényben, rajzfilmekben ki is használják, Bay-nek sem idegen kimenni az űrbe.
  • Bhalage #4
    iszonyat gyik volt, de az effektek nem voltak rosszak a 3ban ^^