Szekeres Viktor

Fél órás film a Prometheus effektjeiről

Információdús és elég hosszú háttérvideó került nyilvánosságra a Prometheus című Ridley Scott-scifi vizuális effektusairól és egyéb látvánnyal kapcsolatos elemeiről.

Nem kicsit osztotta meg a Prometheus a scifi-rajongókat, viszont talán még az ellendrukkereket és utálkozókat is érdekelni fogja az a filmecske, mely Ridley Scott rendezésének vizuális megvalósításáról, főképp trükkjeiről szól. A filmet az FX Guide tette elérhetővé és a nagyjából 30 perces hosszúságú videóban rengeteg színfalak mögötti felvételt láthatunk, s mindehhez nagyon érdekes interjúrészletek nyújtanak háttér-információt.


A film továbbra is megosztja egyébként a nézőket, s ez már a nézőszámon, illetve a bevételeken is meglátszik. Jelenleg Amerikában 89 millió dollárnál áll a Prometheus, míg Amerikán kívül eddig 128,6 milliót bevételezett. Előbbi eredményével az amerikai összevetésben 2012-t tekintve már 12. helyezett a scifi, s várhatóan nemsokára az első 10-be fog kerülni. Érdekes, hogy ugyan más filmek mögött, de nemzetközi viszonylatban is már az év 12. legsikeresebb filmje a Prometheus.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lotsopa #4
    Jegyek árának változása amire elsőként gondoltam, de van több ok is hogy "kicsit" megtévesztő a bevétel alapú rangsorolás.
  • Garou #3
    Miért, az Imdb mi alapján rangsorol? Inkább azt nézem meg, nem azt, hogy hányan mentek el megnézni, ha valami infora van szükségem a film kapcsán. Szerintem nem értelmetlen.
  • kalapos01 #2
    Az egyetlen adat, ami objektív. Megmutatja, hogy hány embert érdekelt a film. Minden más rangsorolás értelmetlen. Legyen tetszés alapján? Nem lehet megkérdezni minden nézőt, csak egy parányi részüket.
  • lotsopa #1
    Ez a bevétel alapú rangsorolás milyen igazságtalan. Értitek ti is a problémát.