SG.hu·

James Cameron jól kiszúrt a The Avengers gyártóival

Ha tavaly produkál ilyen teljesítményt a pénztáraknál A bosszúállók, akkor az amerikai bevételi örökranglistán nemsokára 2. lehetne. Azonban idén történt meg, így James Cameron megtarthatta az ezüstérmet.

Hétvégén Amerikában tovább folytatta remek szereplését A bosszúállók, vagyis a The Avengers-mozifilm. Joss Whedon rendezése premierjének hetedik hetében esett ki a top 5-ből, de a mindössze 20%-os csökkenés révén elért újabb 9 millió dolláros hétvégéjének köszönhetően a film már 587 milliós bevételnél tart hazájában. Ez pedig azt jelenti, hogy nemsokára a 600 milliós amerikai bevételt is eléri A bosszúállók, ami eddig csak két filmnek, a Titanicnak és az Avatarnak sikerült. Utóbbit (760,5 millió dollár amerikai bevétel) természetesen nem előzheti meg a képregényfilm, viszont előbbit megelőzhette volna, hiszen 1997-es és 1998-as mozis futása alatt 600,7 milliós bevétellel zárt.

Azonban idén bemutatásra került a Titanic 3D-ssé felturbózott változata, mely visszahozta a konvertálás költségeit, csak Amerikában 58 millió dollárt fizetett ki az közönség, hogy lássa, mitől döglik a légy. A plusz bevételnek köszönhetően pedig a Titanic mondhatni megerősítette második helyét az amerikai bevételi örökranglistán, így A bosszúállóknak vélhetően be kell érnie a végső harmadik hellyel. Bár..., láttunk már karón varjút.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© ktamas742012. 06. 26.. 18:03||#6
Az, hogy egy film mennyire jó vagy rossz, többnyire szubjektív.
Az pedig, hogy egy film mennyit hoz a konyhára és az, hogy mekkora tetszési indexe, nem összehasonlítható.

Pl. Ponyvaregény benne van az IMDB TOP 5-ben, de "csak" 200 milliót szedett össze világszerte.

Ergó, egy film nem attól lesz jó, hogy mennyit szakítanak vele.
Képregény rajongóként, pedig azt kell mondjam, hogy a Bosszúállók mozi, egy nagyon bugyuta sztorival és idétlen dialógusokkal telepakolt látványmozi.

Manapság mindet ezzel akarnak eladni. Ha kivennék a filmbõl a látványt, semmit nem érne az egész.

Egyedül Hulk karaktere volt kitalálva..a fekete humora miatt volt nézhetõ a film.
© kerge302012. 06. 19.. 22:10||#5
Titanic imdb átlag 7.5 pont cirka 383 399 szavazat után.Avatar imdb átlag 8.0 pont cirka 454 298 szavazat után.Tényleg baromira rossz filmek.Zombee!Ízlések és pofonok.Maradjunk annyiban,hogy Neked nem tetszett,vagy nem érdekel.
© Zombee2012. 06. 19.. 14:43||#4
Hogy egy film mennyire pocsék, azt többnyire akkor tudhatjuk meg a legjobban, ha megnézzük.
Én még nem láttam az Avengers-t, megvárom, amíg kifut a kizárólag 3D-ben vetíteni hajlandó multiplexekbõl, és megnézem befûzõs szalagos moziban.

Az Avatarról nem akarok véleményt mondani, mert azt sehol, semmilyen körülmények között sem vagyok hajlandó megnézni, a Titanic viszont tényleg csapnivalóan rossz, nyálas film, ráadásul irgalmatlanul hosszú is.
-1
© jamboox2012. 06. 19.. 13:58||#3
Nem rossz az a harmadik hely. Sokan szeretnének ott csücsülni.
© kalapos012012. 06. 19.. 10:14||#2
És az Avatar? És a Titanic?

Meg aztán megnézted? Akkor meg?
+1
© bobi642012. 06. 19.. 09:32||#1
pedig aztán ez a bosszúállók is milyen fáradt, pocsék film volt.
-1