SG.hu·

Adam Sandler nyári filmje a komikus legnagyobb bukása

Adam Sandler már a tavalyi Jack és Jillel is nagyot bukott, s úgy tűnik, hogy folytatódik negatív szériája, hiszen az Apa ég! is meglehetősen szánalmas bevétellel debütált.

Adam Sandler nemrég még sorban hozta a 30-40 millió dolláros nyitóhétvégéket produkáló komédiákat, mindössze komolyabb filmjei nem érdekelték a közönséget. Még a nézők által nem túl jól fogadott, szokatlan humorral operáló Ki nevet a végén (Funny People) is jó volt egy 22 milliós debütálásra, s a tavalyi év legrosszabb filmje, a Jack és Jill is 25 millió dollárral nyitott. Azonban úgy tűnik, hogy egyszer minden jó véget ér, hiszen hiába tért vissza a megszokott bolondozáshoz a komikus, a közönséget nagyon nem érdekelte legújabb filmje.


Amerikában pénteken mutatták be a That's My Boy című komédiát (a magyar cím az értelmezhetetlen "Apa ég!" lett, hazai premier: augusztus 2-a), melyben a Saturday Night Live-ból, valamint Lonely Island elnevezésű paródia együtteséből ismert Andy Samberg Sandler partnere. Az nem meglepő, hogy a kritikusok nem voltak oda a filmért (a Rottentomatoes kritikaösszesítő oldal szerint csak minden negyedik vélemény volt pozitív), de ezúttal a közönség sem indult meg a szokás szerint infantilis előzetesektől. Pénteken mindössze 5 millió dollár bevételt termelt a film, ami azt jelenti, hogy a teljes hétvégén még a 15 milliót sem fogja elérni, s így csak a negyedik helyet fogja megszerezni a toplistán, ami Sandler nagy, nyári komédiát tekintve negatív rekordnak számít.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© donceleger2012. 06. 18.. 10:18||#8
Köszönjük a hozzászólást mr hozzáértõ! Leülhetsz!
© jamboox2012. 06. 17.. 19:43||#7
Végre a helyén kezelik ezt az antitalentum komikust! Az eddigi filmjei is inkább az õt körülvevõ színészektõl vagy esetleg a történettõl voltak jók.
© zetortraktor2012. 06. 17.. 14:12||#6
A cím valóban rettenet. Az Apám! szerintem sokkal jobb.
© zetortraktor2012. 06. 17.. 13:57||#5
Miért lett volna bukás? Fõleg, hogy tavalyi film. A szart általában sokan megnézik. Sandlernek a legjobb filmjei a legkevésbé nézettek.
© GaborT282012. 06. 17.. 12:41||#4
Tavaly a Jack és Jill is az év nagy bukása volt nem?
© Stranger6662012. 06. 17.. 12:27||#3
leállhatna már a filmezéssel...
-1
© kalapos012012. 06. 16.. 22:49||#2
Föld hívja Captain Obvioust! Captain Obvious, jelentkezzen!
-2
© Loverman2012. 06. 16.. 22:14||#1
Értelmezhetetlen az Apa ég? A magyar fordítók folytatják hagyományukat hogy kifejezéseket alakítanak át (ezer ilyen volt már), jelen esetben az "atya ég" lett átalakítva szójátékkal
-1