Szekeres Viktor

Durva képek és videó az év leglátványosabb filmjéből

Meglehetősen lehetetlennek tűnő vállalkozásnak indult, de az első képek és videó alapján úgy tűnik, hogy Ang Lee-nek sikerült feldolgoznia a Pi életét, ráadásul a végeredmény is igen látványos lett.

Annak idején úgy volt, hogy még M. Night Shyamalan adaptálhatja Yann Martel regényét, a Pi életét (Life of Pi), azonban az a projekt már több éve elhalt. Viszont felütötte a fejét egy újabb adaptációs terv, mégpedig Ang Lee-vel, aki olyan zseniális filmeket készített korábban, mint a Jégvihar és az Értelem és érzelem. Ez utóbbi realizálódott is, hiszen már biztosra vehetjük, hogy a film november 21-én bemutatásra kerül Amerikában. És a netre kikerült képek, valamint az első videó alapján abban is biztosak lehetünk, hogy a látvány lélegzetelállító lesz.


A Pi életének főhőse Pi, egy indiai állatkert tulajdonosának fia, aki családjával és állataikkal együtt Amerikába próbál emigrálni. Azonban az őket szállító hajó elsüllyed, s mindössze pár állat, s a fiú éli túl a katasztrófát. A Pi élete természetesen 3D-ben készült, s a közönség 2D-ben és 3D-ben is megnézheti majd, de az sem lenne meglepetés, ha IMAX-mozikban is bemutatnák.

Klikk
ide! Klikk
ide!
Klikk
ide! Klikk
ide!

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dynamic #3
    Hát nem látod ebből az 5 másodperces tízerből, meg abból a pár fotosopolt bélyegképből, hogy milyen überdurva bokalefosatós a látványvilág?
  • mucsácsó #2
    Énsem értem :) Csak nézettségcsalogatás... ;)
  • Zombee #1
    Mitől durva? Mitől az év leglátványosabb filmje? Egyáltalán: mitől látványos? Már a sztori sem ígér túl sok lélegzetelállító látványt...