Szekeres Viktor

Gyengén szerepel a Smallville főszereplőjének új, természetfölötti sorozata

Nem nagyon jött lázba az amerikai közönség sem Erica Durance-től, sem az n+1-edik kórház sorozattól, sem annak természetfölötti csavarjától.

Miközben a Smallville egyik főszereplője, Tom Welling 10 év alatt megkeresett pénzét számlálgatja és jól megérdemelt pihenését tölti (a sorozat fináléja óta semmiben sem láthattuk), addig a Lois és Clark-páros másik tagját alakító Erica Durance komolyan dolgozik A 34 éves színésznő a Smallville óta szerepelt már a Charlie angyalai, valamint a Harry's Law című ügyvédes sorozat egyik epizódjában, valamint két filmben is. Ráadásul legfrissebb sorozatát is a napokban mutatták be.


A Saving Hope egy kórházban játszódik, és Durance egy orvost alakít, akinek egy baleset következményeképp kómába esik a vőlegénye, aki kvázi szellemként kezd el bolyongani a kórház falai között és megpróbál kommunikálni a menyasszonyával. A sorozatot azonban az amerikai közönség nem fogadta túl jól, hiszen az NBC csatornáján mindössze 3,2 millióan nézték meg az első részt, ami még a nyári uborkaszezonban is nagyon kevésnek számít. Összehasonlításképp ugyanezen a napon adott Kékpróba (Rookie Blue) epizódja 5,5 millió nézőt érdekelt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • G22 #4
    JL:Justice League film forgatókönyvét írják, sg cikkben is ott van.Aztán jó lenne, ha Tom Welling játszaná Supit :))
  • Chris05 #3
    OFF: Oh, leesett :D
  • Chris05 #2
    Felhomályosítanál? JL?
  • G22 #1
    Tom ne sokáig pihengessen , gyúrjon csak a JL filmre ;)