Szekeres Viktor

A Marvel konkurense több képregényfilmet is tervez

Miközben egyre több a Marvel-sikerfilm, a DC képregénykiadó karakterei közül csak a Denevérember és Superman tűnik fel gyakrabban, bár tavaly Zöld Lámpást is láthattuk - bár ne tettük volna.

Úgy tűnik, hogy a DC-s képregények mozis adaptációs jogait birtokló Warner Bros. végre felébredt tetszhalotti állapotából, ugyanis míg a Marvel évi 3-4 képregény-adaptációval jelentkezett, addig a konkurencia örült, ha egyet moziba tudott küldeni. Múlt héten bejelentésre került, hogy a stúdió nekiállt az Igazság Ligája (Justice League) mozifilm fejlesztésének, mint ahogy a Csodanő (Wonder Woman) karakterét is leporolják.

A Variety értesülései szerint a fentiekkel azonban közel sem lenne vége a képregény-adaptációk sorának, ugyanis több projekt az előkészítés és fejlesztés különböző fázisaiban leledzik a Warnernél. Ezek a The Flash (Villám), Aquaman (Vízember), Green Arrow (Zöld Íjász), Lobo, a Suicide Squad (Öngyilkos Osztag) és Shazam. A Flash és a Lobo már korábbról rendelkezett írókkal, a másik négy viszonylag új hírnek számít, s az már most biztosra vehető, hogy a Warner némelyik projekt előkészítését igencsak fel fogja gyorsítani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!