SG.hu·

100 millió dollárból készül el a San Andreas 3D

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy az egyik jövőre tervezett katasztrófafilmes projekt megvalósul, hiszen már egy rendezőt is kiszemeltek a San Andreas 3D-hez, mely 100 millió dollárból készülhet el.

A The Hollywood Reporter információi szerint a New Line stúdió elkezdte a tárgyalásokat Brad Peyton rendezővel, akire a San Andreas című katasztrófafilm elkészítését akarják bízni. Ez azt is jelenti, hogy a San Andreas 3D ezzel kilépett a terv fázisból és most már szinte biztosra vehetjük, hogy meg fog valósulni. A magának annak idején rövidfilmekkel ismertséget szerző 33 éves rendező 2010-ben készítette első mozifilmjét, a Kutyák és macskák: A rusnya macska bosszúját, melynek bukása után egy újabb 3D-s második részt rendezésére kapott felkérést: az Utazás a rejtélyes szigetre pedig már siker lett, így a stúdió nem vesz zsákbamacskát.

A San Andreas 3D történetéről egyelőre szinte semmit sem tudni, csak annyi biztos, hogy egy hatalmas kaliforniai földrengés fog a középpontban állni. A forgatókönyvet Andre Fabrizio és Jeremy Passmore írta, a végeredményt pedig Allan Loeb írta át. Az egyelőre premierdátummal még nem rendelkező projekt elkészítésére a New Line a hírek szerint 100 millió dollárt fog szánni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Jawarider2012. 06. 07.. 11:44||#2
Nekem is ez ugrott be.
© Wittgen2012. 06. 07.. 07:56||#1
Hm, azt hittem, hogy a GTA kerül megfilmesítésre faja akciófilm formájában :-)