Szekeres Viktor

Scifire özönlöttek a magyarok

A hétvégén idén már nem először egy folytatásfilm tarolta le a hazai mozikat, a legtöbben a harmadik Men in Black-filmre váltottak jegyet. A másik premierfilm, a Tegnap éjjel közepesen kezdett.

A hétvége legnézettebb filmje nemcsak Amerikában, hanem itthon is a Men in Black - Sötét zsaruk 3 volt. A csütörtökön bemutatott scifi-komédiát vasárnapig 54 655-en nézték meg hazánk mozijaiban (56-ban játszották), s ezzel, valamint a 79,8 millió forintos bevételével magabiztosan szerezte meg az első helyet a hétvégi toplistán. Az év egyik legjobb nyitányát produkáló folytatás film mögött A diktátor kaparintotta meg a második helyet, Sacha Baron Cohen komédiáját a második hétvégéjén 20 561-en látták, ezzel nézőszáma 64 ezer fölé ugrott.


A múlt hét másik nagyobb premierfilmjét a Parlux mutatta be: a Tegnap éjjel 12 moziban volt látható és 4 437-en váltottak rá jegyet. A hétvégén egyébként a legtöbb film nézettsége annak rendje és módja szerint csökkent az előző hétvégéhez képest, azonban akadt egy alkotás, melyet többen láttak, mint egy hete. A Kalózok - A kétballábas banda című animációs filmről van szó, melyet 34 moziban 6 872-en néztek meg, s ez 16%-kal jobb, mint az első hétvégi teljesítménye. A film ezzel a toplista negyedik helyét szerezte meg.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!