SG.hu·
A holló - A tavasz legrosszabb filmje?
Az év egyik legjobban várt filmje volt a meglehetősen sötét tónusú krimi, melyet Magyarországon forgattak. Kár, hogy az egészből az év legnagyobb koppanása lett.
Hogy tetszett A holló?
Egy kihalóban lévő mozis műfaj képviselőjét mutatták be pár napja a magyar multiplexek is: A holló ugyan meg van tűzdelve thrillerekre jellemző elemekkel, de mégiscsak krimi, mégpedig a klasszikus, találgatós, "ki a gyilkos?" fajtából. Persze mi más is lenne, ha a főhőse nem más, mint Edgar Allan Poe, aki maga is híres krimiket írt a XIX. század közepe táján, elég csak megemlíteni A Morgue utcai kettős gyilkosságot, mely az első történetek egyike a műfajban, s klasszikus, zárt szobás szituációval ismerteti meg a nézőt, ráadásul remekül használja a narráció eszközét.
A narráció A hollóban is felbukkan, de közel sem lényeges eszközként, annál fontosabb magának a történetnek a narratívája, hiszen rögtön az első percekben megtudhatjuk, hogy az írót 40 éves korában, egy baltimore-i padon érte a halál, s közben mindezt egy holló társaságában láthatjuk - ez utóbbi snittnél már sejteni lehet, hogy nincsenek topon a filmesek. Persze ezek után azonnal kiránt minket képzelt melankóliánkból az író bemutatása és megtudjuk, hogy egy meglehetősen csélcsap figuráról van szó, akit nem sokan ismernek el, akit menyasszonya édes apja sem akar látni, s aki azért gürizik, hogy esetleg történetei révén némi ismertségre és megélhetésre tegyen szert. De mindezt mindhiába teszi, folyamatosan csúszik és, s válik röhej tárgyává.
A holló eseményeinek katalizátora egy kettős gyilkosság, mely meglehetősen hasonlít arra, amit Poe énekelt meg A Morgue utcai kettős gyilkosságban. Kisvártatva ki is derül, hogy a gyilkos valójában sorozatgyilkos és látszólagos rajongójaként "munkáit" az író korábbi művei ihletik meg, minden egyes gyilkosságának elkövetési módjáért az író fantáziája felel. A rendőrség először természetesen gyanúsnak tartja Poe-t, később azonban bevonja a nyomozásba. Cseppet sem meglepő módon a gyilkos örömmel veszi a kihívást és idővelmár a Poe körüli emberekre kezd el vadászni.
Tehát A holló alapötlete teljesen jó, még akkor is, ha eredetinek semmiképpen sem mondható. Azonban erre egyszerűen semmi értelmeset nem sikerül felfűznie James McTeigue-nek, a rendezőnek. A látványos kudarcsorozat már azzal elkezdődik, hogy Poe karaktere nagyon gyengére sikerült. Nem egydimenziós, bőven kap karakterizációt, de mindenféle logika nélkül, s teljesen értékelhetetlenné válik az író figurája. Mindezt még az általunk igencsak kedvelt John Cusack alakítása is súlyosbítja, aki a legrosszabb ripacsoktól meríthetett a szerepre való felkészülése során, mert borzalmas alakítást nyújt. (Ráadásul úgy néz ki, mint Nicolas Cage közvetlenül az éves hajbeültetése után.)
Ha mindez nem lenne elég, akkor ott a történet, ami az érdekes és sok lehetőséget kínáló alaphelyzet ellenére hihetetlen, hogy mennyire érdektelen lett, a néző nem talál senkit, akire támaszkodni lehetne. Gyilkosságok történnek, folyik a nyomozás, Poe pedig három percenként elmereng, olykor leányt kér, mindeközben pedig nem értjük, hogy miért is nézzük a vásznon végbemenő történéseket, az pedig főleg nem fér a fejünkben, hogy a készítők mit akartak kihozni a végeredményként előálló sűrű, logikátlan katyvaszból.
Igen, ha eddig nem lett volna egyértelmű, akkor még leírjuk: A holló egy roppant gyenge film lett. Hiába nyújt olykor kellemes látványt vizuálisan, hiába hatásosak a sötét képek, hiába tesz hozzá a borongós hangulathoz egy-egy jobb beállítás, ezek olyan elemei a filmnek, melyek a jót még jobbá tudják tenni, azonban a rosszból nem tudnak még közepeset sem varázsolni. A végeredmény tűzrevaló lett és nemcsak azért, mert nagy izgalommal vártuk a premiert.
A narráció A hollóban is felbukkan, de közel sem lényeges eszközként, annál fontosabb magának a történetnek a narratívája, hiszen rögtön az első percekben megtudhatjuk, hogy az írót 40 éves korában, egy baltimore-i padon érte a halál, s közben mindezt egy holló társaságában láthatjuk - ez utóbbi snittnél már sejteni lehet, hogy nincsenek topon a filmesek. Persze ezek után azonnal kiránt minket képzelt melankóliánkból az író bemutatása és megtudjuk, hogy egy meglehetősen csélcsap figuráról van szó, akit nem sokan ismernek el, akit menyasszonya édes apja sem akar látni, s aki azért gürizik, hogy esetleg történetei révén némi ismertségre és megélhetésre tegyen szert. De mindezt mindhiába teszi, folyamatosan csúszik és, s válik röhej tárgyává.
A holló eseményeinek katalizátora egy kettős gyilkosság, mely meglehetősen hasonlít arra, amit Poe énekelt meg A Morgue utcai kettős gyilkosságban. Kisvártatva ki is derül, hogy a gyilkos valójában sorozatgyilkos és látszólagos rajongójaként "munkáit" az író korábbi művei ihletik meg, minden egyes gyilkosságának elkövetési módjáért az író fantáziája felel. A rendőrség először természetesen gyanúsnak tartja Poe-t, később azonban bevonja a nyomozásba. Cseppet sem meglepő módon a gyilkos örömmel veszi a kihívást és idővelmár a Poe körüli emberekre kezd el vadászni.
Tehát A holló alapötlete teljesen jó, még akkor is, ha eredetinek semmiképpen sem mondható. Azonban erre egyszerűen semmi értelmeset nem sikerül felfűznie James McTeigue-nek, a rendezőnek. A látványos kudarcsorozat már azzal elkezdődik, hogy Poe karaktere nagyon gyengére sikerült. Nem egydimenziós, bőven kap karakterizációt, de mindenféle logika nélkül, s teljesen értékelhetetlenné válik az író figurája. Mindezt még az általunk igencsak kedvelt John Cusack alakítása is súlyosbítja, aki a legrosszabb ripacsoktól meríthetett a szerepre való felkészülése során, mert borzalmas alakítást nyújt. (Ráadásul úgy néz ki, mint Nicolas Cage közvetlenül az éves hajbeültetése után.)
Ha mindez nem lenne elég, akkor ott a történet, ami az érdekes és sok lehetőséget kínáló alaphelyzet ellenére hihetetlen, hogy mennyire érdektelen lett, a néző nem talál senkit, akire támaszkodni lehetne. Gyilkosságok történnek, folyik a nyomozás, Poe pedig három percenként elmereng, olykor leányt kér, mindeközben pedig nem értjük, hogy miért is nézzük a vásznon végbemenő történéseket, az pedig főleg nem fér a fejünkben, hogy a készítők mit akartak kihozni a végeredményként előálló sűrű, logikátlan katyvaszból.
Igen, ha eddig nem lett volna egyértelmű, akkor még leírjuk: A holló egy roppant gyenge film lett. Hiába nyújt olykor kellemes látványt vizuálisan, hiába hatásosak a sötét képek, hiába tesz hozzá a borongós hangulathoz egy-egy jobb beállítás, ezek olyan elemei a filmnek, melyek a jót még jobbá tudják tenni, azonban a rosszból nem tudnak még közepeset sem varázsolni. A végeredmény tűzrevaló lett és nemcsak azért, mert nagy izgalommal vártuk a premiert.
|
A holló (The Raven)
színes, feliratos, amerikai krimi, 111 perc, 2012 16 éven aluliak számára a megtekintése nem ajánlott rendező: James McTeigue forgatókönyvíró: Ben Livingston, Hannah Shakespeare zeneszerző: Lucas Vidal operatőr: Danny Ruhlmann producer: Marc D. Evans, Trevor Macy, Aaron Ryder szereplők: John Cusack (Edgar Allan Poe) Luke Evans (Emmett Fields) Alice Eve (Emily) Brendan Gleeson (Hamilton ezredes) Brendan Coyle (Reagan) Oliver Jackson-Cohen (Cantrell) Kevin McNally (Maddux) |
