Szekeres Viktor

Újabb scifi-sorozatot nyírtak ki

Amikor annak idején websorozatként elindul a Sanctuary, senki nem hitte volna, hogy a vég pár évvel később, negyedik évados tévésorozatként fogja elérni. De ez történt.

Hosszas időhúzást követően a Syfy úgy döntött, hogy nem folytatja tovább a Génrejtek (Sanctuary) című sorozatát, mely így a negyedik szezonjával ért véget. A sorozat fináléja még decemberben került képernyőre, a Syfy illetékesei azóta nem jutottak döntésre a folytatásról, azonban a színészek szerződésének lejárása, valamint a díszlet bontásának megkezdése a nagyfőnökök eszébe juttatta, hogy van egy ilyen szériájuk is, s kiadták a rajongók számára sokkoló verdiktet.


Az Amanda Tapping főszereplésével készült Génrejtek meglehetősen szép karriert futott be, hiszen annak idején egy virtuális díszletek között forgatott websorozatnak indult, de az akkor még SciFi Channelnek megtetszett a koncepció, (persze a siker sem volt másodlagos) s úgy döntöttek, hogy "valódi" tévésorozattá varázsolják a koncepciót.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hdo #7
    Ahogy a Sanctuary se! Szó se róla felfelé ívelt, de akkor is nevetséges volt.
  • xido #6
    pesszimisták vagytok
    marad a legendás SyFy original Megaszar vs Gigafos vonal,havonta egy epizóddal és remek színészekkel :))
  • toarpad #5
    Csak a fele sz*rt se ér..
  • dresden1 #4
    Ugye tudod, hogy a Syfy műsora nem csak abból az 1-2 órából áll, amit saját tévésorozatokra fordítanak este? Napközben is tele van mindenfélével.
  • DeviloftheHell #3
    átnevezhetik lassan a syfy-t szappanopera channel-é, mindent ami sci.fi volt tönkretettek ezekután minek tartják a nevet? :)
  • fkomment #2
    Neeeeeeee!!!!!!!!!
  • kiralysanyi #1
    Lassan nem marad scifi a SyFy-on. Már kezdem érteni, hogy miért is változtattak nevet...