Szekeres Viktor

Tüzesre sikerült az új Batman egyik végső plakátja

Új plakát érkezett Christopher Nolan elvileg utolsó Denevérember-filmjéhez. A júliusi premier után pedig rátérhetünk arra a kérdésre is, hogy ki lesz a következő Batman és ki fogja rendezni a kalandjait.

A sötét lovag: Felemelkedés (The Dark Knight Rises) Facebook-oldalának 648 ezer követője örülhetett elsőként annak, hogy napvilágra került az általuk várva várt film legújabb plakátja, mely a régebbi változat felturbózása egy Denevéremberrel és némi tűzzel. Ha szerencsénk van, akkor nemsokára a hazai verziót is láthatjuk, magyar címmel és feliratokkal, no meg az új törvénynek köszönhetően a minden plakátot elcsúfító, többszörös méretűre növelt korhatár-plecsnivel, lásd például a G.I Joe 2 plakátját.

Az Amerikában július 20-án bemutatásra kerülő filmet itthon 26-tól láthatjuk, sokak megkönnyebbülésére szigorúan 2D-ben, bár az igazán fanatikusok IMAX-formátumban is megnézhetik Christopher Nolan rendezését, ami már csak azért is megéri, mert a Mission: Impossible 4 után ismét egy olyan alkotásról van szó, melynek egyes jeleneteit IMAX-kamerákkal vették fel. Mint ahogy azonban már arról beszámoltunk A sötét lovaggal ellentétben a folytatás magyar szinkronnal kerül bemutatásra, mindössze az egyik budapesti moziban lesz feliratos kópia.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #1
    Nem rossz plakát. de szerintem nem ilyenre "sikerült", hanem ilyenre is akarták csinálni. Mindegy, a lényeg, hogy kutyakemény lett.