SG.hu·

Felismerhetetlenné gyúrta magát a Lost sztárja

A Lost - Eltűntek főszereplője lesz a rosszfiú az Alex Cross című thrillerben. Matthew Fox a film jelenetképeinek tanúsága szerint elég komolyan kigyúrta magát.

Megjelentek a neten az első fotók a Summit Entertainment Alex Cross című filmjéből, melyek többek között a címszereplő Tyler Perry-t ábrázolják, de feltűnik rajtuk Rachel Nichols, Edward Burns, valamint a rosszfiút alakító Matthew Fox, aki úgy tűnik, hogy meglehetősen komolyan vette a filmre történő felkészülést, hiszen nem kicsit lefogyott és elég szálkásra gyúrta magát. (A többi képet itt lehet megnézni.) A hazai premierrel egyelőre még nem rendelkező filmet Amerikában október 26-án mutatják be és a fent említettek mellett még Jean Reno fog feltűnni benne kiemelt szerepben.


Akinek ismerős Alex Cross neve, azok vagy James Patterson regényeiből emlékezhetnek rá, vagy pedig a korábbi mozis adaptációkra, ugyanis az Alex Cross-t két másik film is megelőzte, mely a címszereplővel készült. 1997-ben A gyűjtő (Kiss The Girls) Amerikában 60 milliós bevételt ért el, majd 2001-ben A pók hálójában (Along Came A Spider) már egészen 74 millióig jutott, többek között az akkori főszereplőnek, Morgan Freemannek is köszönhetően.

Klikk ide! Klikk ide!

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© pokolfiu2012. 05. 21.. 09:19||#7
+1 hatalmas poén volt. 😄
© Chocho2012. 05. 20.. 17:18||#6
Hát nagyon nem...
© AZTA2012. 05. 20.. 14:15||#5
pont olyan mint a Király Viktor kopaszon abba a klipben!
© Kozma892012. 05. 20.. 11:29||#4
Szálkásabb mint egy egész kárászraj :-D

Már a képek alapján látni, hogy hiteles lesz a pszichopata szerepében.

+1
© Jawarider2012. 05. 19.. 22:43||#3
hányinger, hogy õszinte legyek.
-1
© ktamas742012. 05. 19.. 18:08||#2
Megint egy hatásvadász, félrevezetõ cím!
A kigyúrta magát kifejezést a tömegnövelés szinonimájaként szokták használni.
Matt Fox pedig nem hogy nem hízott, hanem még fogyott is (az arcán lehet is látni). Egyszerûen egy szálkásító edzésprogrammal és étrenddel leadatták vele a zsírt.
Köszönjük SG!
+1
© wraithLord2012. 05. 19.. 12:19||#1
Színész, ez a dolga.
+1