Szekeres Viktor
Még mindig készül a Hulk-tévésorozat
Fellélegezhetnek a képregény-rajongók, hiszen még mindig asztalon van a Hulk karaktere köré szőtt tévésorozat terve, igaz ezzel párhuzamosan másik két Marvel-projekt befuccsolt.
Majdnem egy éve jelentették be, hogy többek között Guillermo Del Toro és David Eick részvételével az ABC Studios a Marvel-katalógusból először a Hulkot választotta ki, hogy feldolgozza tévésorozat formájában. Azóta azonban nem sok hírt lehetett hallani a projektről, melyről az ABC pilotszezonjában nem is nagyon esett említés. Tegnap azonban Paul Lee, az ABC programigazgatója megnyugtatta az újságírókon keresztül a rajongókat és elmondta, hogy a Hulk-projekt még mindig, terveik szerint 2013-14-ben indulhatna a sorozat, ha megfelelő minőségű pilot készül belőle.
A többi Marveles képregény-sorozat projekttel kapcsolatban már közel sem csak jó hírekkel szolgált Lee. Kiderült, hogy az Alias képregény alapján készülő AKA Jessica Jones terveit törölték, mondván, hogy egyik új sorozatuk, a Red Widow túlságosan hasonlít rá. S hasonló lett a sorsa a Gyilkos elmék készítőjének Megtorló (The Punisher) terveivel - a sorozat pilotjának a szkriptje ugyan elkészült, azonban az ABC már nem forgatott belőle pilotot. Az ugyancsak előkészület alatt lévő Cloak and Dagger terveiről nem volt szó a sajtótájékoztatón.