Szekeres Viktor

Remek képek az új Hulkról és 20 percnyi új videó A bosszúállókból

Azok a The Avengers-rajongók, akik leginkább a kulisszatitkokra kíváncsiak, most kiélhetik magukat, hiszen 20 percnyi videóanyag érkezett a várva várt filmhez.

Azok, akik már nagy izgalmak között várják az itthon április utolsó csütörtökén bemutatásra kerülő A bosszúállók premierjét, az elmúlt napokban el lettek halmozva mindenféle földi jóval, hiszen rengeteg kép és videóanyag is érkezett a Joss Whedon által rendezett képregényfilmhez. A legérdekesebb talán a Walt Disney Pictures és a Marvel Studios által kiadott, összesen 20 perc terjedelmű színfalak mögött B-Roll felvétel, melyek első felét összefűzve itt meg lehet nézni, míg a második tíz perc itt található.


Ugyancsak A bosszúállókkal kapcsolatos információ, hogy Robert Downey Jr. elmondta, hogy még mindig nem végeztek a forgatással, a napokban egy újabb jelenetet készítettek el, mely feltehetően a stáblista után lesz látható. (Egy bónuszjelenet a stáblista közepén is feltűnik egyébként.)

Klikk ide!

A videók mellé friss képek is érkeztek, melyeket itt lehet végignézni, a legérdekesebb talán a fenti szép nagy felbontású Hulk-fotó - az új galéria itt található. Hulk egyébként a napokban egy címlapon is megjelent, mégpedig a Muscles & Fitness magazinén.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Waterhorse #12
    Nekem még külön fáj is, hogy csak ennyi verőlegényt dobáltak össze. Azért az alapvető csapatban (a kemény magban) benne van Darázs is meg Csodakapitány. Szerintem nyugodtan elfért volna itt több nőnemű hős. Annyiban igaz, hogy a készítők a bevált karakterekkel dolgoznak, reméljük több új 8eddig filmen be nem mutatott) karaktert tesznek a 2. részbe.
  • Yutani #11
    Akkor nézz utána a dolgoknak, mert ostobaságokat beszélsz.
  • csabipapo #10
    Maxy182 nevű kommentelő te biztos akkor rohadtul vágod az egész univerzumot, meg képregényekben is otthon vagy.Nem kell hatalmas tudáshalmaz ahhoz,hogy tudja az ember,hogy mindegyik nagy képregény Univerzumban van All-Star csapat.
  • zaki #9
    Ennél nagyobb baromságot régen olvastam. A 3 filmet egyszerre forgatták le.
  • Locutus51 #8
    A Gyűrűk ura 3 forgatását két héttel azután fejezték be, hogy a film a mozikba került. Simán elképzelhető itt is ugyanez.
  • dresden1 #7
    Most forgatták a legvégén. Ezt mondta Downey és utána Ruffalót is megkérdezték, ő is ezt mondta, hogy mennek, de ők sem tudják, hogy mi lesz. Így máris nem meglepő, hogy az eddigi vetítéseken nem volt semmi a stáblista után.
  • Etinger #6
    A "napokban" lehet "3 hónapja január közepén"-t jelenti, és valami beltéri 20 másodperces dialógust :)
  • Blasta #5
    "Robert Downey Jr. elmondta, hogy még mindig nem végeztek a forgatással, a napokban egy újabb jelenetet készítettek el, mely feltehetően a stáblista után lesz látható. "

    Viktor, ezt ugye nem gondoltad komolyan???? 2 hé múlva premier, a film már régen totál ossze van vágva, meg van szurozve, effektezve, hangkeverve miegymás és azt szeretnéd mondani (vagy balga mód fals infót lefordíani), hogy még most forgatják le az -amugy ezeknek a filmeknek a kvázi védjegyévé vált- stáblista utáni jelenetet mi???
    Gratulálok
  • maxy182 #4
    Valahogy a Hulk soha nem érdekelt... Az Avengers meg nekem elsőre egy olyan filmnek tűnik, amibe a kasszasiker reményében beledobáltak minél több verőlegényt! Moziban biztos, hogy nem nézem meg...
  • dresden1 #3
    Én még egy másodpercet sem. Ennyit már csak kibírok.