Szekeres Viktor

Megvan a Vasember 3 főgonosza?

Ben Kingsley lehet 2013-ban Tony Stark Vasemberének egyik legnagyobb ellenfele, hiszen úgy tűnik, hogy Shane Black-ék őt kívánják megszerezni a fő rosszfiú szerepére, ami Kingsley-nek sincs ellenére.

A Variety információi szerint Ben Kingsley lehet a Vasember harmadik részének fő gonosztevője. Egyelőre még nem írta alá a szerződést a színész, valamint a gyártó stúdió, de a tárgyalásoknak már a végső stádiumában járnak. Arról, hogy milyen karaktert játszhat Kingsley, még nem tudni, de arról már korábban szó volt, hogy nem a képregényből ismert Mandarinnal fog meggyűlni ezúttal Tony Stark baja. Mindössze annyi információ derült ki róla, hogy olyan valaki lesz, akinek köze van a nanobot technológiához


Az Amerikában május harmadikán, nálunk viszont lehet, hogy már április végén bemutatásra kerülő Vasember 3-at ezúttal nem Jon Favreau fogja rendezni, ő inkább az önmegvalósítást választotta, s más projektekkel próbálkozik - első kísérlete, a Cowboyok és űrlények nem nagyon jött be. Az új rendező a Halálos fegyver és Az utolsó cserkész írója, valamint a nagyszerű Durr, durr és csók rendezője, Shane Black lesz, aki Drew Pearce-szel a forgatókönyvet is jegyzi.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nlght #8
    majd gyün a vasalóember oszt széttöri a nanobotot a skinhead buksiján
  • Etinger #7
    A Vihar Szigetben egészen jó volt, de a képességeihez képest ritka gyenge filmekben szerepel...
  • sandercohen #6
    MODOK nem a Vörös Koponya jobb keze, az Dr.Arnim Zola, de ő is vmi hasonló izé,kiborg lesz. MODOK igazi neve George Tarleton. Esélyes, hogy ő lesz, ha már nem Mandarin.
  • Ender Wiggin #5
    Szegénykém, a Gandhi óta elég messzire sodródott. De talán majd a Végjátékban újra megmutathatja :-)
  • billbester #4
    még 1 valakihez lehtne hasonlítani Quasar the Future Man csak mert ő kopasz bár kevésbé ismert és nem tudom h függene össze a nanobotokkal :D
  • MarkBlade #3
    Mandarinnak 10 pontos választás.
  • billbester #2
    MODOK már megvan az Amerika Kapitány filmbe ő Vörös Koponya jobbkeze az a szemüveges kis professzor :)
  • Marinecorps #1
    M.O.D.O.K. érdekes lenne, bár mindig is elég röhejesnek tartottam :D