SG.hu·

A Született gyilkosok rendezője újabb agymenéssel jelentkezik - itt az előzetes

Oliver Stone régen olyan filmeket készített, mint a Szakasz, a Született gyilkosok, a Tőzsdecápák vagy a JFK, mostanság azonban munkái közel sem ilyen emlékezetesek. Talán a Savages hoz számára ismét sikert.

Az MTV-nek köszönhetően került fel először a netre Oliver Stone legújabb filmjének, a Savages-nek az első előzetese, sőt, már plakáttal is rendelkezik a tervek szerint Amerikában július hatodikán bemutatásra kerülő alkotás. A thriller főbb szerepeiben a következőket láthatjuk: Taylor Kitsch, Blake Lively, Aaron Johnson, John Travolta, Uma Thurman, Benicio Del Toro, Salma Hayek, Emile Hirsch és Demian Bichir. A történet egy mondattal nem igazán leírható, de az előzetes elárulja, hogy hangulatában milyen filmre kell számítanunk.


A mostanában 2 évenként új filmmel előálló Stone rendezései anyagi szempontból meglehetősen szeszélyesen muzsikálnak, némelyik csúnyán besül, más alkotásai pedig viszonylag jól szerepelnek a jegypénztáraknál is. A rendezőtől legutóbb 2010-ben a Tőzsdecápák: A pénz nem alszik című filmet láthattuk, mely Amerikában 52, világszerte pedig 82 millió dollár bevételt hozott. Előtte viszont a 2008 W., mely George W. Bush-ról szólt, csak 26 milliós bevételt mondhatott magának hazájában, nemzetközi viszonylatban pedig még a 4 milliót sem érte el, bár ez természetesen nem meglepő.


Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!