SG.hu·

Tévésorozat készül az egyik legjobb horrorfilmből

Hellraiser: The Series címmel tervez az eredeti Hellraiser-filmet gyáróú cég tévésorozatot készíteni a népszerű horrorsorozat alapján, s mindeközben a Clive Barker közreműködésével tervezett remake is tervbe van véve.

A Variety információi szerint a Sonar Entertainment Larry Kupin executive producer nagy fába vágta fejszéjét, hiszen egy klasszikus horrorfilmből kíván tévésorozatot készíteni. Láttunk már korábban sorozatféleséget a Rémálom az Elm utcában, illetve a Péntek 13 című alaphorrorokból, s legközelebb a Pokolkeltő címen is ismert Hellraisert láthatjuk viszont a kis képernyőn.

Kupin annak a New World stúdiónak az egyik vezetője, aki az első Hellraiser-mozifilmet, valamint annak folytatását, a Hellraiser 2. - Hellbound-ot (Hellbound: Hellraiser II) készítette, így akár még reménykedhetünk is abban, hogy nem lesz rossz a 13 részes tervezett széria. Kérdés, hogy milyen koncepciót akarnak Kupinék megvalósítani, de erről egyelőre nem szólnak az információk. Mint ahogy arról sincs szó, hogy mikor kezdődne el a gyártás, illetve mikor kerülne sor a premierre, de minden valószínűséggel leghamarabb 2013-ban.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© donceleger2012. 04. 04.. 08:56||#2
Parancsolj!

Bár ennek szerintem semmi köze Jason-hoz és Crystal Lake-hez. Ha erre gondolt Viktor akkor kissé tájékozatlan!

Nekem egyébként a Rémálom az Elm utcában sorozat sem rémlett, de megtaláltam azt is!

Felõlem jöhet a Hellraiser mint sorozat, úgyis kevés a horrorsorozat! A Walking Dead van ami jó is, többrõl nem is tudok. Ez meg feliratos, mert idehaza nem vetítik. Mondjuk a Hellraiser-bõl sem lehetne finomabb változatot készíteni, így valószínûleg ez sem kerül majd itthon a tévébe! Úgyhogy legyen csak brutálisan kemény, jó az feliratosan is! 😊
© Wittgen2012. 04. 04.. 08:15||#1
Péntek 13 sorozat nem rémlik. Valaki?