Szekeres Viktor

Itt Az emlékmás teljes előzetese

Ha még nem tettük volna meg, akkor most Az emlékmást is felvéshetjük a nyári nézendő filmek közé. Már persze akkor, ha vonunk le következtetéseket a jól sikerült előzetesből.

A Columbia Pictures ígéretének megfelelően vasárnap kiadta Az emlékmás (Total Recall) teljes előzetesét, mely azonnal felidézi bennünk a 90-es évek elején készített Arnold Schwarzeneggeres verziót. Bár az ígéretek szerint Len Wiseman Colin Farrell, Kate Beckinsale, Jessica Biel, Bryan Cranston, John Cho és Bill Nighy főszereplésével készített filmje nem az akkori verziót fogja alapjául venni, hanem sokkal inkább fog támaszkodni Philip K. Dick novellájára.


Az Amerikában augusztus harmadikán bemutatásra kerülő akció-thriller a valóságról és az ember emlékeiről fog szólni. Hőse egy gyári munkás, bizonyos Douglas Quaid (Farrell) lesz, akinek nem alakul túl jól az élete, s hiába van egy szép és szerető felesége (Beckinsale), úgy dönt, hogy befizet a tökéletes vakációra és egy szuperkém emlékeit ülteti a fejébe. Azonban az eljárás kudarcot vall, Quaidet pedig elkezdik üldözni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Axlkenobi #9
    Az eredeti novellában sem mennek el a Marsra, a sztorinak meg sosem a vérfolyatás volt a lényege, hanem a "mi valós és mi álom" kérdés.

    A '90-es filmet totál átírták, hogy Arnie-ra passzoljon és egy non-stop lövöldét csináltak belőle, csak ugye az alap miatt jó történet is társult hozzá.

    Szerintem nem kéne leírni ezt a filmet, csak mert más, mint az Arnold-változat. Képileg egyébként szerintem a Spielberg-féle Különvéleményhez áll a legközelebb, az is Dick-adaptáció volt.
  • Bhalage #8
    lol mekkora egy fosszar lesz ez, meno ir csavo, 2 meno punci, par cerberus katona es ennyi a film?

    swarcis TR istenes volt! nem kéne erőltetni a rebootokat, foleg igy ebed utan nem ;d
  • Béka Benő #7
    Ebben a verzióban a Marsra se mennek el !
  • koschwarz #5
    mondjuk ezekből a mass effect páncélos (:D) figurákból nehezen fröcsögne a vér széles sugárban...(persze most lehet azt mondani, hogy miért van ilyen páncéljuk)

    igaz, az eredeti film sokáig tartotta "the most kill in a movie" rekordot :D
  • Wittgen #4
    Amúgy Verhoeven csinálhatna ismét egy jóféle kaszabot, Total Recall, Starship Troopers, RoboCop irányadó :)

    Utoljára a Black Book-ot láttam tőle, és az egy nagyon jó film lett.
  • Wittgen #3
    Nem feltétlenül, viszont élvezetesebbé teszi a mozit (és kissé jobban hihetőbbé az akciókat). Pl nincs is kiábrándítóbb, mint mikor lövések érik a csókákat a filmben és se golyónyom, se vérzéses seb...
  • Axlkenobi #2
    Mert attól lesz jó egy film. Mindig elfelejtem, hogy a brutalitás és a vér komplexebbé teszi a történetet és mélyíti a karaktereket...
  • Béka Benő #1
    Hát ez elég vérszegény az 1990-es Paul Verhoeven rendezte filmhez képest !
    Kár, hogy Verhoeven már nem nagyon rendez blockbustert...fröcsöghetne a vér úgy mint régen !