Szekeres Viktor

Újabb csúnya büntetésbe szaladt bele a TV2

Lezárult az ÖsszeEsküvők című valóságshow-val kapcsolatos eljárás, mely végeztével a TV2-nek összesen 18 millió forint bírságot kell fizetnie szabályszegések miatt.

Dr. Vass Ágnes, a Médiatanács tagja elmondta, a hatóság az ÖsszeEsküvők című műsor minden epizódját, közel 150 adást vizsgált meg. A folyamatos monitorozás eredményei azt mutatták, hogy számos esetben sérültek a korhatári besorolás szabályai, illetve a műsorszámok közzétételének időpontjára vonatkozó előírások. A reality vizsgálata alapján kiderült, hogy a szerkesztők a káromkodásokat sok esetben nem némították el. A műsorban a fiatalok és az anyukák is gyakran fogyasztottak alkoholt, a részegség ábrázolása hangsúlyos volt. A féktelen ivászat hatására többször került sor veszekedésre, sőt az egyik összetűzés tettlegességig fajult, amiért a csatorna ki is zárta a társát bántalmazó játékost.

A hatósági vizsgálat hét esetben állapította meg, hogy a valóságshow-ban bemutatott jelenetek miatt a műsort a 16 éven aluliaknak nem ajánlott kategóriába kellett volna sorolni, és kizárólag este 9 után lehetett volna közzétenni. Az összesen hat műsorszámot és azok előzeteseit érintő jogsértések miatt a Médiatanács három határozatával összesen 18 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a csatornát. A kiskorúakat védő szabályok folyamatos megszegését a tanács következetesen szankcionálta, az ismétlődő jogsértések miatt fokozatosan emelve a TV2-re kiszabott bírságok mértékét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kicsizoz #3
    Az RTL-en akkor párhuzamosan futó VV4 300 milla büntetést kapott ugyanettől a hatóságtól...
    Csak azért írom, hogy a cím egy kicsit fals, gyakorlatilag büntetés nélkül megúszta a Tv2.
  • kalapos01 #2
    Úristen, te rettenetesen nem vagy akkor képben.

    Kis matek. Számold össze, hogy e logika alapján mennyi a reklámbevétele az egész műsornak. Vagy a TV2-nek, ha felszorzod. És miért is nem csinálják meg gyorsan a 2. évadot.
  • Zombee #1
    Kár, hogy valószínűleg már egyetlen adás reklámbevételei is bőven fedezik a büntetést, az adásonkénti költségek meg csak töredéke a reklámbevételeknek.