Szekeres Viktor

Készül az 1984 feldolgozása

George Orwelll 1948-ban megjelent regényét, az 1984-et már egyszer feldolgozták 1984-ben, s úgy tűnik, hogy itt az idő a második adaptációnak, igaz a projekt egyelőre még gyerekcipőben jár.

Amerikában és idehaza is a hétvégén mutatják be az év egyik legvártabb filmjét, az Éhezők viadalát, mely várhatóan meg fog dönteni pár rekordot. Az Éhezők viadala egy meglehetősen lehangoló disztópiát bemutató regény adaptációja, s úgy tűnik, hogy az egyik legklasszikusabb disztópiaregény is újabb feldolgozást fog kapni nemsokára. A The Hollywood Reporter értesülései szerint ugyanis az Imagine Entertainment nem kisebb művet kíván moziba vinni, mint George Orwell 1984-ét.


A leghíresebb, totalitárius scifi 1948-ben jelent meg és egy jövőbeli világ, Oceania történetét meséli el, ahol magánélet nem létezik, mindent a Nagy Testvér irányít és követ szemmel. Az 1984-ből stílszerűen 1984-ben már készült egy film, amit Michael Radford rendezett John Hurt főszereplésével. Az új verzióról csak annyit lehet tudni, hogy az a Shepard Fairey lesz a producere, akit sokan utcai grafikáiról ismernek, többek között ő tervezte Barack Obama Hope című kampány plakátját is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sad1976 #6
    hamarosan ebben fogunk élni.nem is kell filmet csinálni belőle.
  • Bulics #5
    Nem Óceániával harcoltak? Rosszul emléxem..? Egyébként én is tartok töle hogy sajnos tré lesz.
  • Jawarider #4
    Remélem lesz benne csupasz nő :-)
  • zetortraktor #3
    Remek hír, csak nem tűnnek nagy volmenűeknek az alkotók. Ebből a könyvből nagyon nagy filmet lehetne ma készíteni.
  • endrev #2
    Ugyanakkor: már megint; csám-csám-csám...

    Csám, cupp, csám, csám, krakk, cupp-cupp, csám.
  • Marinecorps #1
    Ennek örülök, mert a régi feldolgozással nemigazán voltam elégedett. Nem bízom hollywood-ban, de hátha sikerül valami jót összehozni.