SG.hu·

Feldolgozzák az Eredetet is megverő filmet

Ismét jól választott a Hollywoodi Feldolgozási Hivatal, hiszen egy remek film remake-jének jogait vásárolták meg, így akár egy jó amerikai akciófilmet is láthatunk nemsokára, mely a koreai The Man From Nowhere-ből készülhet.

A Dimension Films sajtóközleményben jelentette be, hogy megvásárolták az Ajeossi című koreai akciófilm angol nyelvű feldolgozásának jogait. A 2010-es akcióthrillert a többség minden bizonnyal a The Man From Nowhere angol címen ismeri, az adatbázisok szerint itthon Bácsi címen volt látható. Jeong-beom Lee zseniális filmje azt a bravúrt hajtotta végre hazájában, hogy 2010 legtöbb bevételt elérő filmje volt, olyan hollywoodi alkotásokat maga mögé utasítva, mint az Eredet vagy a Vasember 2.


Az amerikai verzió forgatókönyvét az a Shawn Christensen fogja írni, aki 2011 egyik legrosszabb akciófilmjének (Elhurcolva) szkriptjét adta ki kezei közül. A The Man From Nowhere egy csendes zálogház-tulajdonosról szól, akinek hallgatagsága mögött elég erőszakos múlt rejtezik. Ő az, aki elhatározza, hogy leszámol egy drog- és szervkereskedő bandával, hogy megmentsen egy gyereket, aki kvázi az egyetlen barátja.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© zetortraktor2012. 03. 11.. 15:44||#8
Tényleg te beszélsz olvasási gondokról? 😊) Ez azért nem semmi.

" sg-n még mindig az számít jó filmnek, ami sokat hoz a konyhára"

Mióta? Nem sok nagy sikerû filmet istneítettek itt - pont most van kint az a cikk, amiben arról van szó, hogy szar filmek a sikeresek. Vagy csak úgy logikáztál, hogy erre azt írják, hogy zseniális és szerinted azért, mert sikeres? Nesze neked olvasási gondok.
© NEXUS62012. 03. 11.. 15:00||#7
Nem akarom lenézni a helyi média piacok fontosságát, de nem hiszem, hogy ebbõl az anyagból értelmes remaket lehetne csinálni.

© NovaTerra2012. 03. 11.. 14:01||#6
Vagy csak olvasási gondjaid vannak. Egy koreai film Koreában miért ne termelhetne nagyobb bevételt, mint az aktuális amcsi sikerfilm?
Egyéb továbbra is szánalmasnak tartom, hogy sg-n még mindig az számít jó filmnek, ami sokat hoz a konyhára.
© Laza2012. 03. 11.. 13:31||#5
A nézettség nem feltétlen a történet eredetiségén múlik ... egy animációs film is elkenheti az eredet száját nézettségben 😊
© DontKillMe2012. 03. 10.. 20:35||#4
Hosszú lenne a lista azokról a filmekrõl, amik megvernék/megverik a vasember 2-t. L.O.L.
© NEXUS62012. 03. 10.. 12:52||#3
Õööö szerintem én most valamit tökre félre értettem, egy ilyen tresmuvi+ kategória, hogy veri meg az Eredetet, aminek volt egy "eredeti" sztorija, ennek meg nincs!!!😊

Vagy izé, nem is arról az Eredet c. filmrõl van szó?
Vagy csak egész eddigi életemben kimaradt, hogy a zacisok bizony iszonyat kemény emberek, akik gyakorlatilag a vállukon hordozzák civilizációnk megóvásának terhét.
Vagy benéztem a naptárt és ápr 1 van?
Vagy mi van?
<#nemtudom>
-1
© NEXUS62012. 03. 10.. 12:47||#2
Tényleg!!!?
<#fejvakaras>
-1
© endrev2012. 03. 10.. 08:26||#1
Hú, annyira érdekes történet, annyira várom mááááááár..!!!