Szekeres Viktor

Három évre elkeltek a spanyol fociközvetítések

A Sport Televízió 12 éve közvetíti a spanyol labdarúgó-bajnokság küzdelmeit, és a szerződését meghosszabbítva, újabb három esztendőn keresztül itt lesznek láthatóak többek között a Real Madrid és a Barcelona mérkőzései.

Máté Pál, a Sport TV főszerkesztője fontos bejelentét tett a budapesti Cervantes Intézetben megrendezett sajtótájékoztatón. "A Sport Televízió - amely Magyarországon 2000 októbere óta folyamatosan közvetíti a spanyol bajnoki mérkőzéseket - büszkén jelenti be, hogy újabb három szezonnal megtoldotta a La Ligával kötött megállapodását, így a világ legerősebb labdarúgó-bajnokságának rajongói 2015-ig biztosan a Sport TV csatornáin láthatják majd a Real, a Barca, meg a többiek bajnoki címért vívott csatáit, valamint a világ- és Európa-bajnok spanyol válogatott hazai mérkőzéseit. Az örömhírt pedig azzal fokozzuk, hogy hétfő esténként Fieszta címmel látványos díszletben új műsort indítunk, amely kizárólag a spanyolok futballjával foglalkozik."

A Sport TV a Fiesztával azt a felfokozott hangulatot adja át a nézőknek, ami Madridban, Barcelonában vagy akár Bilbaóban uralkodik, hogy milyen szeretet övezi a kedvenceket a mindennapokban, illetve a mérkőzések előtt és után. A nézők betekintést nyerhetnek a két szentélybe, a Santiago Bernabéuba és a Camp Nouba, de egy utazó riporter segítségével benézhetnek a világ futballfővárosainak kulisszái mögé, például egy fodrászatba vagy egy cukrászdába ahol bármelyik sztárfocistával össze lehet futni.

A Fieszta utazó riportere Farkas Norbert lesz, a műsorvezető Faragó Richard, állandó vendégei pedig Vincze Ottó, Hajdu Attila és Torres Dani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DjDano #1
    Még szerencse hogy ezt nem az igen korlátozott helyen elérhető digi tv kapta...